Élő víz
Ki a barátunk?
Az, aki jól ismer minket, és mégis a barátunk marad. Oly valóságosan esendők vagyunk – s kinek mi a kínosan gyenge pontja, amelyről talán tudni sem óhajt –, hogy aki ezzel együtt hosszú távon kibír minket (képmutatás nélkül), az úgyszólván kitüntetést érdemelne.
A teljesen hiteles „zengés” tehet építővé – jóindulat mellett – egy bíráló szót, amelynek hasznát láthatjuk. Két elég régit hadd idézzek föl. Az egyik esetében megnyilatkozásomra azt mondta barátom, hogy az nagyképű, másik bírálómtól pedig a „nyegle” minősítést kaptam. Örülni persze nem volt okom, de egy pillanat alatt világos volt, hogy ez igaz! Egyikük sem csinált sportot a kritikából, s holtbiztosan éreztem: nem tévednek.
És a társaságaink súlya! Madarat tolláról, embert barátjáról – igaz szólás, tartalmilag megfelel a Bibliának is. Ám Jézus nem restellt egy asztalhoz ülni a nem éppen jó hírűekkel is. Miért? Mert ott nem a rossz hírűek hatottak Jézusra, hanem Jézus hatott rájuk újjáteremtő erővel.
A Megváltó nyomban a lelke mélyére látott annak, akivel szembe került. Minden bizonnyal nyitott könyv volt szeme előtt a szegény bűnös teljes „életregénye”, az alapvető gyermekkori környezettől az aktuális „haveri” kötődésekig, a mai mélylélektannál hasonlíthatatlanul átfogóbban, hitelesebben. Ő tudta csak igazán, hogy az a bűnös miért „szegény” – mert képtelen megfizetni vétkeinek adósságát, mely iszonyatos. Ehhez Ő kell, az Isten báránya, aki magára veszi a világ bűneit. Ő pedig barátja övéinek (Jn 15,13–14), mindhalálig és feltámadásig! Ő az isteni jó barát, ha vele járunk, kegyelméből élve. Hiszen Ő aztán igazán jól ismer minket, mégis barátunk marad! Illik meglátszania rajtunk valaminek Barátunk fényéből…
Dr. Bodrog Miklós