Liturgikus sarok
Íme megváltásunk szent titka
Az istentisztelet évszázados hagyományai szerint az úrvacsora jézusi szerzési igéi után hangzik el a liturgiában: „Íme megváltásunk szent titka!” A gyülekezet válasza erre: „Halálodat és feltámadásodat hirdetjük, Urunk, amíg el nem jössz!” Az üdvtörténet döntő eseményei sűrűsödnek össze ezekben a mondatokban, ezért érdemesek a bővebb meditációra.
Az Újszövetség úgy tanúskodik a Szentlélek munkája nyomán pünkösd után létrejött egyházról, mint amelyik Krisztus személyén és a róla szóló tanúskodásokon áll vagy bukik. 1Kor 3,11 szerint: „... más alapot senki sem vethet a meglévőn kívül, amely a Jézus Krisztus.” Ezen az alapon nyugszik az egyház. A különféle bibliai kifejezések az egyes megjelenési formáit írják körül: Krisztus teste, amelybe a keresztség és az úrvacsora által kerülhetünk bele; az Isten népe mint az ószövetségi választott nép, Izrael folytatása; Isten háza; a szentek; a királyi papság; az Isten nyája. A „szentek közössége” vagy a „szentek gyülekezete” kifejezés a szent fogalmának bibliai értelmében az Isten számára kiválasztott népet, Isten népét, az Új Izraelt jelenti. Az üdvösség nemcsak az egyes embernek szól, hanem mindig az egész egyháznak, amelyikbe az egyes hívő is betagolódik. Az egyház közösség, koinónia, és ebben a közösségben együtt tudhatjuk magunkat az egyház útján előttünk járt nemzedékekkel és az ökumené szélességében a mai kereszténységgel. Az egyháznak mint emberi közösségnek, az „úton lévők” közösségének tudnia kell, hogy még nem érkezett el a célhoz. A történelemben járva a maga útját, hibázhat, vétkezhet és mulaszthat, ezért állandóan Isten bűnbocsánatára szorul. Emlékezik Krisztus halálára és feltámadására, és várja visszajövetelét. Az egyházat teremtő és éltető Szentlélek a kegyelmi eszközökön, az igén és a szentségeken keresztül az embereket „elhívja, gyűjti, megvilágosítja, megszenteli, és Jézus Krisztusnál megtartja az egy igaz hitben” (Kis káté).
Az egyház titkát az foglalja össze, hogy az egyház Krisztus teste. Ebbe a testbe a keresztség és az úrvacsora által tagolódhatunk be. Az egyes gyülekezetek, de az egyház egésze is Krisztus teste, Krisztusba kapcsolódva lesznek egyetemes, ökumenikus, azaz az egész világra kiterjedő egyházzá.
Az Újszövetség szerint az egyház tagjai egységesen szolgálatra kötelezettek. Krisztus az egyedüli főpap, akin keresztül minden hívőnek közvetlenül menetele van a kegyelem királyi székéhez (Zsid 4,16). Az egyházban Krisztus szolgál nekünk igéjével és szentségeivel, az egyház tagjainak pedig joga és kötelessége is szóval és élettel tanúsítani embertársai felé a bűnbocsánat evangéliumát és Isten törvényét. Így az egész újszövetségi gyülekezet „királyi papság”, Jézus Krisztus halálának és feltámadásának tanúja.
A reformáció szerint a hívők egyetemes papsága azt jelenti, hogy a gyülekezet tagjai minden papi közvetítés nélkül, hitben közvetlenül járulhatnak Isten elé, vehetik a bűnbocsánat ajándékát, imádkozhatnak, és életük áldozatával tanúskodhatnak Istenről. Az egyetemes papság azonban nem azt jelenti, hogy az egyházban nincs szükség külön egyházi hivatalra, lelkészekre. Krisztus maga rendelt egyeseket a gyülekezetben végzendő nyilvános evangélium hirdetésre és a szentségek kiszolgáltatására. Az egyetemes papság és az egyházi hivatal nem egymással szemben, hanem egymást kiegészítve szolgál. Az egyetemes papság az embertársnak, a felebarátnak, az egyházi hivatal pedig a gyülekezetnek a szolgálatára rendeltetett. Megváltásunk, üdvösségünk titka Krisztus halálához és feltámadásához kapcsolódik. Az úrvacsorában Jézus Krisztus valóságosan jelen van, a kenyérben és borban értünk megfeszített testét és vérét, önmagát ajándékozza gyülekezetének. Az értünk halálba ment Krisztussal egyesülve bűnbocsánatot és a Szentlélek ajándékát nyerjük, részesülünk Krisztus áldozati halálának gyümölcseiből. Ugyanakkor a gyülekezet egymással is közösséget talál a „szeretet vacsorájában”.
Íme megváltásunk szent titka – hálaadással éljünk vele.
D. dr. Harmati Béla