e-világ

A rendszerváltozást követően az egyházak együttes, egyeztetett tevékenységét két tényező is elősegítette: a diktatúra évtizedei alatti közös sors és (részben ezzel kapcsolatban) a más összefüggések által is erősített ökumenizmus.

Ennek társadalmilag is igen jelentős, a jövőt illetően sok értéket tartalmazó eredménye az egyházi közoktatási rendszer regenerálódása, újjáépülése. Ebben – ami az intézményrendszer, ha tetszik, a struktúra újjáépülését illeti – szinte hibátlan volt az egyházak együttműködése. Tágabb értelemben hasonló állapítható meg az ingatlanrendezés egészéről.

… Alapvető érték az, hogy az egyházi iskola minőségi iskola kell, hogy legyen. A szónak abban az értelmében, hogy tanár és diák egyaránt a tőle telhető maximumot nyújtja, nem elégszik meg az átlaggal, a szürkeséggel. Nem elitiskola, nem csak a legjobbak intézménye – de a minőségi igény révén az elitiskolai szempontok is valamennyire kielégíthetőek.

A minőségi szemlélet, a garantált tudás missziói értékkel is bír a családok, a társadalom számára, hitelességet ad az iskolarendszernek…

A keresztény egyházi iskola értékközvetítésének alapja az egyedüli érték: Jézus Krisztus váltsághalála és az általa megfogalmazott két nagy parancsolat, az istenszeretet és emberszeretet parancsa, amelyek mintegy összegzik a két kőtábla, a Tízparancsolat igényrendszerét.

… Ami a felsőoktatást illeti, ott még hangsúlyosabb, hogy csak az erős világnézeti elkötelezettséget vállaló, de autonóm személyiségek formálódásának az igénye a járható út. Természetesen a hittudományi egyetemeken is.

Szeretném hangsúlyozni a posztgraduális, másoddiplomás képzési formákban az egyházak eddiginél jobb együttműködésének lehetőségét. Ez kettős előnnyel is járna. Egyrészt segítené az ökumenikus trendet, másfelől erősítené a társadalmi üzenetet. Ez a konferencia rejtett – vagy nem is olyan rejtett – módon arról is szól, hogy az erkölcsi és egyházpolitikai értelemben örvendetes együttműködés mellett tartalmilag kevés történt. A posztgraduális képzések nyitást jelenthetnének ebben az irányban. Magam a mentálhigiénés képzés, közelebbről a lelkigondozás terén rendelkezem konkrét tapasztalatokkal. Mivel ez intézetünkben, világi egyetemen kezdődött el, érzékelhettem e téren az egyházak belső megosztottságát – félelmeket, presztízsszempontokat. Tehát nem egyszerűen az egyházak között, hanem az egyházakon belül is húzódtak, húzódnak választóvonalak. Félelmek, nemcsak a pszichoterápiától – bár ez is meghaladott kellene, hogy legyen –, hanem a mentálhigiénés képzésben megtanulható alapvető segítő technikáktól is. Attól, hogy a kifejezetten teológiai végzettséggel rendelkezők számára világi egyetem szervezzen posztgraduális lelkigondozó-képzést. Pedig könnyű belátni, hogy ez – szakmai értékén túl – a különböző egyházak egyetemein képzett lelkészek kapcsolatát is örvendetesen erősítheti. Lehet, hogy épp ezt nem tartja mindenki kívánatosnak. De általánosságban is elmondható, hogy amint az egyházi felsőoktatás gazdagítja a hazai egyetemi szférát, úgy a világi egyetemek is hozzájárulhatnak az egyházi szellemi élet erősödéséhez.

A médiáról. Itt nemcsak együtt, de külön-külön is az út elején járunk. Jól jönne egy közös frontáttörés. Egyfelől az egyházakon belül, másfelől a társadalom irányában. Kicsit sarkítva: az egyházi médiát még mindig túlzottan béklyóban tartja a saját hívei miatti bizonyítási kényszer, az, hogy ne érje szó a ház elejét se a tárgy, se a tartalom tekintetében. Ezért sem kielégítő például az előítélet-ellenesség az egyházi sajtóban, de még mindig vannak tabutémák is.

A másik szükséges frontáttörés a médiatörvény módosítását is igényelné. Ki kellene törni a vallási műsorok gettójából. Nem az identitás vállalását kívánnánk elhárítani, hanem a címkézésben – nyilván az eredeti szándék ellenére – megnyilvánuló izolációt, elkülönülést. E területen nagyon örvendetesnek találnám, ha az egyházi médiaalkotó műhelyek, az egyházi újságok között állandó kapcsolat, igazi közös munka alakulna ki. Ez saját értékén túl serkentőleg hatna mind az ökumenikus folyamatra, mind a szolgálatra. Indulhatna a tevékenység publikációk átvételével, akár másodközlésekkel, folytatódhatna közös rádió- és tv-programokkal.

Az eddigiekből is következik, hogy az egyházi együttműködés a humán szféra egészét, így a kultúrát, a sportot, az egészségügyet, a szociális szférát is érinti. Sőt e területeken – az azonos szakmai meghatározottság miatt – még egyszerűbb, még természetesebb, még hatékonyabb kell, hogy legyen az együttműködés, ami azután kedvezően hathat ki a tárgyalt, kétségkívül érzékenyebb szférákra, az oktatásügyre és médiára.

Nem kétséges ugyanis a konferencia kiindulópontjának realitása a nem hívő és hívő mentalitás közötti választóvonalról. Ez azonban nem zárja ki a természetes – ha tetszik egészséges – felekezeti különbségeket meghaladó, nem kívánatos választóvonalak létét a keresztény egyházak között. A történelmi-politikai okokon túl ezért sem kielégítő még az együttes, egyeztetett fellépés. Ezen munkálkodva az ökumenizmust erősítjük. Megőrizve értékeinket, fel kell ismerjük, hogy a vegyes vallású országban különösen is erősítheti a missziót, az értékorientált gondolkodást, az előítéletek, a kirekesztés, a gyűlölet visszaszorítását az egyházak közötti békesség, az együttes tevékenység. Ezen az úton juthatunk el a közös fellépésig a konfliktusok megelőzésében, megoldásában – általában az értékközvetítésben.

Dr. Frenkl Róbert