A hét témája

Örök élet, azaz ...

Így ősszel, az egyházi év végén Krisztus gyülekezete előre, a halálra, feltámadásra, ítéletre gondol, az örök életre készül. Hálás lelkiismeretünk is késztet, hogy kimenjünk szeretteink temetői sírjához. Talán félhangosan vagy magunkban köszönünk is nekik – mintha hallanák. Bizonyára imádkozunk is. Megköszönjük őket Istennek. Azután letesszük virágunkat. Elcsendesedünk. Majd továbbállunk, és elgondolkozva járjuk a városi temető beton- és kőrengetegét vagy a falusi temetők faleveles útjait.

Különös, elgondolkoztató ez a temetői „nyugvóhely” – ahogyan a régiek mondták. Most a magunk lábán jöttünk ki, egyszer pedig majd mint a halál álmában lévőket, úgy hoznak ki bennünket. Sokan arra gondolnak, hogy itt az emberi életek végállomásánál vagyunk. Nincs tovább! Vége! A temetőkapu „Feltámadunk!” felirata, a sírfeliratok azonban mást mondanak. A túlélésről vallanak! Erről szólnak a díszesebb, a fakeresztnél maradandóbb kőből, márványból készült drága síremlékek. Talán nem a kérkedő gazdagság vagy a halott iránti tartozás lelkiismereti vádja építi ezeket a síremlékeket?! (Bár Bibliánk szava inkább az élők iránti szeretetet parancsolja, mint azt, hogy haláluk után virágot, koszorút, márványt, díszes síremléket adjunk nekik!)

Nagyon sok temetőben megfordultam már. Feljegyeztem, mert érdekelt, hogy mit is vésnek fába, kőbe, márványba a családtagok. Érdekes és tanulságos gyűjtemény!

Megnyugtató és örvendetes, hogy a vigasztalhatatlanságot jelző szomorúfűz helyett ma már szinte minden síron Jézus keresztjének jele látható. Nem a véget, a halált jelzi, hanem azt, hogy a sírban nyugvó Isten teremtett gyermeke, Jézus keresztfán megváltottja volt! Hogy mennyiben volt Krisztus tudatos követője, nem tudjuk, de ennek megítélése nem is ránk tartozik.

Nagyon sok felirat a Feltámadottat, Jézust idézi. „Én vagyok a feltámadás és az élet…, aki hisz énbennem, ha meghal is, él!” (Jn 11,25) „Feltámad a te testvéred!” (Jn 11,23) „Eljövök, magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek!” (Jn 14,3) „Én élek, ti is élni fogtok!” (Jn 14,19) Az örök élet vágya elvehetetlenül ott van az ember szívében! „Én tiveletek vagyok a világ végezetéig!” (Mt 28,20) Vigasztaló, meg- nyugtató a jézusi hívás: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik meg vagytok fáradva…” (Mt 11,28) Hála Istennek a legtöbb felirat bibliai ihletettségű, és azt bizonyítja, hogy temetőinkben keresztények nyugszanak. A feliratok Isten Szentlelke által Jézus élő szavává, üzenetévé változnak ott, a sír mellett. Bárcsak ma is sokan, temetőbe járók, meghallanák ezt a hangot és üzenetet! Az egyik sír felett a gyermeki engedelmesség szólal meg: „Igen, Atyám!” (Mt 11,26) Máshol határozott bizonyságtétel szavait szólják a kőbe vésett betűk: „… az Úréi vagyunk!” (Róm 14,8) Egy temetői felirat a Miatyánk legnehezebb kérésére emlékeztet: „Legyen meg a te akaratod!” Valaki az Üdvözítő utolsó szavával végzi életét: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” (Lk 23,46) Áldott emlékű teológiai professzorunk sírjáról ezt üzeni: „Hű az Isten!” (1Kor 1,9) Egy sír felett – bizonyára már életében – így vallott a megholt: „Nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” (Fil 1,21) Bizonyára hitte, és síremlékét építő családja is vallja: „mert az Úrral lenni mindennél jobb!”

Találtam azután olyan sírfeliratokat is, amelyen mintha a halott üzenne odaátról az itt élőknek. Mintha még valami nagyon fontosat szeretnének a lelkünkre kötni. Ismeretes a nagycenki kripta felirata: Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi – por és hamu.” Igaz, de a keresztény reménység több ennél! (De szánalmas az is, amikor a Szent Mihály-lovára nagy betűkkel ezt vésették: „Ma nekem, holnap neked!”) Egyik rábaközi temető fiatalembert takaró sírja különösen is elszomorított. Mintha a fiatal élet keserű összefoglalása lenne: „Fáradoztam, küszködtem, semmit el nem értem. Voltaképpen élni soha rá nem értem!” Nem fájdalmas?! Soha nem ért rá… Ugye ismerős kifogás? De egy falusi temető sírjából egy fiatal leány üzenete annál felemelőbb bizonyságtétel egy másik országból: „Amíg éltem, nálatok voltam Istené, mióta hazatértem: Istennél vagyok a tiétek.” Hát nem szívmelengető felirat ez?

Máshol a meghalt szülő itthagyott árva gyermekei lelkére helyezi az édesanyai kérést: „Gyermekeim, szeressétek egymást!” Avagy amikor egy iskolaigazgató tanítva üzen a sírból is: „Éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket!” (Ef 5,2) Áldott tanítás! Papi síron az apostoli üdvözlés mintha ma is hangozna a sírban alvó ajkáról: „Kegyelem néktek és békesség!” A bevésett szavak igévé és áldássá válnak… Sok meghurcoláson keresztülment földműves szülők ezt íratták sírjukra: „Munka és küzdés volt életünk, itt Jézusunknál megpihenünk.” Vannak sírok, ahol a nevek előtt néhány szó különös fényt gyújt: „Itt várja Jézusát XY” vagy „Itt várja Krisztus eljövését, teste feltámadását XY”. Valaki csalódva, talán hiábavaló életét így foglalta márványba: „Nem volt érdemes!” Ugyanakkor másvalaki örömmel vallja még sírjából is: „Láttam az Ő dicsőségét”. Reményt sugároznak a betűk: „Találkozunk a fényben!”

A sírfeliratok egy másik csoportjában az élők szólnak a halottaknak. A családtagok szíve fájdalommal van teli. Mintha még valamit szeretnének mondani halottjuknak. Egy feleség szeretettel üzeni: „Nem haltál meg! Szívemben élsz! Feleséged.” Egy édesanya nagy fájdalmát így foglalta össze: „Akinek gyermekét nem fedi sírhalom, nem tudja, mi az igazi fájdalom!” Igaza van! De Jézus halott gyermeket is támasztott fel. És egy kisleány fehér kőkeresztjére ezt íratták a szülők: „…mert én élek, és ti is élni fogtok!” (Jn 14,19) Mennyi evangélium, mennyi vigasz van ebben a néhány szóban! Mintha Jézus állna oda a szülők mellé gyermekük sírjánál! Egy szülőről a családtagok így emlékeznek: „Dolgoztál, küzdöttél – igazán szerettél. Áldják szép emléked, akik között éltél.” Egy másik szülői sírra ezt íratta a gyermeki hála: „Ők az Úrnál, itt áldott emlékük.” És mit érezhetett az a fiú, aki a bűn mardosása alatt a vésett betűkön át így kiáltott halott édesanyja felé: „Édesanyám! Bocsáss meg!” Haubner Máté szuperintendens sírjára szerettei ezt írták: „Életük lelke volt a hit – hitük élete a szeretet.” Elgondolkoztató emlékezés! De elgondolkoztató az is, amikor egy nagypapa drága fekete márvány síremlékére a kis unoka szavai kerültek: „Szia, Apu!”

Sokan a találkozás és boldog viszontlátás reménységét vésették kőbe. Nem csak azt a pár szokványos szót: „Nyugodj!” vagy „Nyugodjatok békében!”, hanem azt: „A viszontlátásra!”.

Kőfaragó iparosok üzleti szöveggyűjteményében néha tartalmas rímek is találhatók: „Aludj békén, ne zavarja semmi csendes álmod, míg majd kiket szerettél itt, odafenn meglátod!” Bárcsak így lenne Jézus érdeméért!

Vannak azután afféle általános, „semleges” mondatok a sírok fölött. „A lélek él – találkozunk.” Kérdőjelet tehetünk magunknak a szöveg mellé: „Csak az hal meg, akit elfeledtek!” Szép Arany János költői véleménye, de valami nagyon hiányzik belőle: „A halottak álmai felett szépen virul a kegyelet.” Többször idézett költői gondolat Berzsenyi Dániel „Életphilozóphiája”: „Légyen álom, légyen bíró, Bátran megyek elébe … mert ha bíró: nem furdal vád, Mert ha álom, nyugalmat ád.”

Szükségesek és hasznosak ezek a temetői utak. Áldás, hogy nem gondolattalanul, remény, távlat nélkül, elmerengő szomorúsággal kell megállnunk egy-egy sírnál.

A sírfelirat nem kötelező keresztény előírás. A síremlék sem az. Felesleges is felsorolni rangokat, érdemeket és címeket. Ezek már a múlté! Talán elegendő lenne a név, két évszám és Jézus keresztjének a jele. A többi már nem a mi dolgunk. Mennyei Atyánk mindent jobban tud rólunk. Nyugodjék meg a szívünk Jézus ígéretében, és ez legyen is elég: „Örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben!” (Lk 10,20b) Nem korhadó fára, málló kőlapra, nem is fakuló tintával – de mennyei örök hazánkban! Isten szeretete pontosan számon tart mindent – halottakat a temetőkben és minket is, még élőket az úton.

Igaz és vigasztaló az ige: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket!” (Jel 14,13) Nagyon sok sírról ez az ige is üzen nekünk. De csak akkor halhatunk meg az Úrban boldogan, ha addig is Benne élünk! Vagy „kegyelemből hit által” van kivétel, mint az üdvözült lator?

Sümeghy József