Élő víz
Ügyes vagyok
– Elpakoltam a gombkákat. Ügyes vagyok, anyukám? – emeli rám kérdőn a tekintetét az alig kétéves kis Kamilla. Szívesen megdicsérem, hiszen kell a visszajelzés, csak most tanuljuk megkülönböztetni a jót a rossztól. Aztán néhány perc múlva sikeredik valami a bilibe. Nagyon örülök persze, még nagy szó ez nálunk. Örömöm láttán ő is büszkén méregeti az eredményt, és csak úgy mellesleg megjegyzi: – Ügyes vagyok, pisiltem a bijibe. – Ha már én elfelejtettem megállapítani.
Néha persze előfordul szidás, sőt büntetés is nálunk. Olyankor komoly képpel figyel, vajon most ez egyszer még elnézem-e a gaztettet. Persze, ha nem volt tudatos, akkor csak megalkuszunk, hogy ezért legközelebb rácsapok a kicsi kezére. Megérti, látszik a szeméből, de néha bizony nagy a kísértés, nem sikerül megállnia. Ilyenkor tartja a csöpp kis mancsát, és már előre bömböl keservesen és őszintén, de harag nélkül.
Különös látni, ahogy fejlődik a jó és a rossz tudása a szívükben. Noémi immár három és fél éves. Néhány napja valami összetűzés volt közöttük, amit – hiába kértem többször is – nem sikerült verekedés nélkül megoldaniuk. Csak egy lépés a szobájuk a konyhánkból, mindent kitűnően láthattam. A két szőke épp nagy tottyanással ért földet, egymás csépelésének hevében elvétették az ágy szélét. Kamilla még egy becsületeset húzott a nővére fejére, ekkor elégeltem meg a dolgot. – Melyik kezed volt? – kérdeztem ellentmondást nem tűrő hangon. A verekedést igazán nem szeretem, a leghatározottabban igyekszem leszokatni őket róla. Nyújtotta a kezét, és rá is csaptam, igaz, csak amolyan jelké-peset. Nincs szíve az embernek arra, hogy egy ilyen picike puha valamit elpáholjon. Persze rögtön eltörött a mécses.
Lebiggyedt szájjal hüppögve borult a nyakamba a csibész. Noémi meg komolyan lesütött szemmel elém állt. – Édesanya, én is voltam. – Már tartotta is a kezét, pedig ő nem is tudom már mióta nem kapott piros pacsit, de most úgy érezte, ez így van rendjén. Csak hadd fájjon az, ami rossz! Nincs mese, csapni kell. Görbül a második kis rózsaszínű szájacska, bújik a karomba a második rendetlen leányzó. Együtt sírnak, én meg majdnem csatlakozom hozzájuk. Micsoda igazságszeretet lakozik bennük! Jó lenne ellesni…
Füller Tímea