A hét témája

Nemek neme az erőszakra

Marie Barnett, Sierra Leone-i lelkésznő (jobbra) úrvacsorát oszt

A nők összejövetelével kezdődött azon konferenciák sorozata, amelyek a Lutheránus Világszövetség 2003 nyarán, Winnipegben (Kanada) megrendezendő X. nagygyűlését kívánják előkészíteni. Festői környezetben, a Genfi-tó partján fekvő Montreux városában gyűlt össze közel 60 evangélikus asszony a Föld minden tájáról, hogy a júliusi konferencia témájával – For the Heal-ing of the World, azaz a Világ gyógyulásáért – foglalkozzon.

„Be kell ismernünk, hogy egy beteg világban élünk” – fogalmazták meg nagyon határozottan a találkozó résztvevői. Rámutattak arra, hogy a gyógyulás folyamata csak ott kezdődhet el, ahol a sebek feltárásra kerültek. Takargatás nélkül, nyíltan kell megmutatni azokat a területeket, ahol bajok vannak. Ez különösen nehéz azonban akkor, ha a külső világban fellelhetőkön kívül olyan sebekről is szólni kívánnak, amelyek közvetlen környezetükben vagy éppen Krisztus testén – az egyházon – fedezhetőek fel. A női összejöveteleket mindig jellemzi az őszinteség. A montreux-i LVSZ-konferencia azonban kitűnt a szokatlanul bátor és nyílt hangvételével. „Feltárjuk a sebeket!” – írták a résztvevők annak a hosszú listának az elejére, amelyben felsorolták korunk legsúlyosabbnak ítélt betegségeit.

Elsőként az AIDS terjedését jelölték meg az asszonyok. Afrika lakosságának közel 40%-a vírushordozó! Nem lehetett megindultság nélkül hallgatni a fekete nőtestvérek panaszát egy, a kontinensükön terjedő új tévhitről. Az Aids-szel fertőzött férfiak egy része úgy gondolja, hogy megtisztulhat a betegségtől, ha szexuális kapcsolatba kerül egy egészséges gyermekkel. Az anyák gyakran rejtegetni kényszerülnek picinyeiket, hogy megóvhassák őket a szó szerinti nemi erőszaktól.

Az erőszak bármely formájának leleplezése és megfékezése különösen nagy hangsúlyt kapott a konferencia előadásaiban és csoportbeszélgetései során. A résztvevők örömüket fejezték ki, hogy a világszövetség a közel- múltban kidolgozott, és a tagegyházaihoz eljutatott e témában egy dokumentumot, Az egyházak nemet mondanak az erőszakra címmel. Így, ha szerény módon is, de az evangélikusok nagy családja is hozzájárulhat ahhoz, hogy az agresszió által okozott sebek gyógyulhassanak.

Korunk betegségei közt sorolták a részvevők a globalizáció káros gazdasági hatásait, mely különösen a harmadik világ országaiban érezhető. A Dél- Amerikából érkezett asszonyok megrendítő módon számoltak be arról, hogy milyen kétségbeesett küzdelmet vívnak naponta az életben maradásért. A fekete kontinensen pedig a Dél-afrikai Államok Fejlesztési Közössége 12-ből hatot éhínség sújtotta övezetté kényszerült nyilvánítani.

A konferencia egy új kifejezést alkotott, amikor a teremtett világgal való felelőtlen visszaélést „de-creatió”-nak nevezte, jelezvén, hogy Isten csodálatos művét, a Földet hogyan rombolja le balgán az ember. Avagy: hogyan teszi tönkre az ajándékba kapott kereteket, a házasságot és a családi közösségeket.

Az egyház testén található sebek is feltárultak. Egyik legfájóbb pontként kiemelték azt, hogy a világ evangélikusságának egyharmada még mindig nem fogadja el teljes értékűnek a nők szolgálatát, és nem avatja őket lelkésszé.

Aids, éhínség, terjedő erőszak, környezetszennyezés, felbomló családi közösségek – nem ismeretlen problémák előttünk. Naponta találkozunk velük a híradásokban. Mi az a sajátosság, amit egy evangélikus nőkonferencia megfogalmazhat ezekkel a sebekkel kapcsolatosan? Vajon létezik-e keresztény gyógymód? A konferencián elhangzott előadások felhívták a figyelmet arra, hogy a gyermekek mellett sokszor éppen a nők a világ „betegségeinek” szenvedő alanyai. De a gyógyulás eszközei is gyakran ők, azzal, hogy felvállalják a sebek feltárását. Musim-bi Kanyoro, az YWCA főtitkára megfogalmazása szerint „gyengéd bajkeverőként” emelik fel a szavukat az igazságtalanság, a gonoszság, hazugság ellen. Ám azzal válnak leginkább a gyógyulás eszközeivé, ahogyan a jelent szeretettel és törődéssel szemlélik, és amelyekben felismerik a holnap reményteljes ígéretét. A jövő pedig abban a Krisztusban van, aki a világ gyógyítója.

Nincs gyógymód a keresztények kezében, hanem magát a Gyógyítót ismerik, aki az övéit munkatársainak választotta. „Elhívattunk, hogy gyógyítsuk a világot” – olvasható a konferencia záródokumentumában. „A sebek nem szabad, hogy elbizonytalanítsanak, hanem ösztönözzenek arra, hogy felismerjük mindegyikükben az alkalmat, hogy a világ általunk – mint Isten munkatársai által – gyógyuljon.”

B. Pintér Márta