Egyházunk egy-két hete

Karikatúra kiállítás az Evangélikus Országos Múzeumban

„Ilyennek láttam őket” címmel rendezett kiállítást az Evangélikus Országos Múzeum Koppány János (1913–2000) karikatúráiból. A két esztendővel ezelőtt elhunyt – jó szemű és ügyes kezű lelkész testvérünk – mintegy 80 lelkésztársát örökítette meg néhány jellemző vonással. A múzeumunkat zsúfolásig megtöltő érdeklődőket Harmati Béla László, az intézmény igazgatója köszöntötte, majd egy Karinthy Frigyes novellát hallgattunk meg a Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanulója, Mekis Péter tolmácsolásában. Azt a novellát, amelyből megtudhattuk, hogy az író a Deák téri iskolánk tanulója volt. Ezután a Lutheránia kamarakórusa énekelt, Kamp Salamon vezényletével. (Egyik számuk a Koppány Jánoshoz írt alkalmi szövegű darab volt.) A kiállítás megnyitó beszédét – Ady Endre: Ki látott engem című versének néhány sora alapján – Hafenscher Károly (id.) tartotta. Az alábbiakban ebből idézünk:

Mi most látni jöttünk ide, nem csak nézegetni. Koppány János lelkész testvérünk is látta barátait, kollégáit, nem csak nézte őket, hanem néhány vonallal jellemző vonásaikat ragadta meg. Szép gyűjtemény ez... Szerzőnk látott, és minket is látni tanít. Embereket, nem tárgyakat, arcokat, nem tájképet örökített meg. Lelkészgyűléseken, egyházi konferenciákon állandóan rajzolt. Most itt sok lelkészt látunk, egyházi vezetőt, olyanokat, akik már elmentek a minden halandók útján, mások még itt vannak. Szellemesen írták a múzeum munkatársai: „talán egyszerre enynyi evangélikus lelkész még soha sem volt jelen múzeumunkban”. Van, aki közülünk találkozik egykori önmagával, mások társaikat ismerik fel, Békésből, Dunántúlról, a fővárosból.

*

Azt mondják, jaj annak a művésznek, akinek műveit magyarázni kell, hiszen a művészeti alkotásokat látni kell, a zenét hallani kell, amit szóban alig tudunk kifejezni, azt még láthatjuk vagy hallhatjuk. Koppány János lelkészként a szavakat használta eszközként, hogy Isten igéjét hirdesse, gyűjtőként a tárgyakat vette észre, és munkája nyomán újra életre keltette régi tanyák és falvak kincseit – itt meg annak vagyunk tanúi, hogy éles szemével, ügyes kezével maradandó, jellemző karikatúrákat alkotott. Ahány fej, ahány arc, annyi műalkotás, mint a valóságban is. Isten csodálatosan megkülönböztetett minden embert, nincs két egyforma arc, nincs két egyforma ujjlenyomat… Koppány, aki szerette Istent, és szeretetét hirdette, kedvelte társait is, érdekelte a másik ember, és testvéreinek is meg akarta mutatni, hogyan lehet meglátni a másikban a jellemzőt. Ehhez adott Isten neki tehetséget.

*

Köztudomású, hogy Koppány János vidám ember volt, nem könnyű sorsa tette azzá, vidámsága, humora belülről, szeretetéből fakadt. Nem túlzás azt állítani, rajzain áttetszik a humor. Megfigyeltem, aki kézbe vette albumait, vagy most nézi egyik-másik karikatúráját, önkéntelenül is mosolyra fakad. Koppány János nem volt „savanyú keresztény”, tudott nevetni és másokat is megnevettetni. A lutheri hilaritás értelmében szívesen tréfálkozott, szerette a társaságot, családjában is, kollégái között is így ismerték őt. Meggyőződésem, hogy a humor nem idegen a lelkészektől, Jézus tanítványaitól. Igaza van annak az amerikai teológusnak, aki azt írta: „a humor a hit kezdete, a vidámság az imádság előszobája” (R. Niebuhr).

*

A mozgáskorlátozott, kerekes kocsiban élő egykori stockholmi püspök, Krister Stendahl búcsúbeszédében ezt írta: „több humor kell az egyházban. Még a teológia is veszélyes humor nélkül.” Örülök, hogy ezen a kiállításon újra találkoztunk az egyház finom humorával. Kívánom, hogy derítsenek fel a karikatúrák, hogy örvendezőbb keresztények lehessünk, akik még a sárkány torkában is (hát nem ilyen a mi időnk?) tudnak furulyázni, ahogy Túrmezei Erzsébet írta egyik versfordításában.

Gratulálunk az ötletes rendezőknek, a kiállítás kivitelezőinek. Reméljük, hogy a kiállítás anyaga megjelenik sajtóosztályunk kiadványaként is. Hálával emlékezünk Koppány Jánosra!

id. Hafenscher Károly