Kultúrkörök

Százhúsz éve, 1882-ben született Kodály Zoltán. December 16-án, vagyis ugyanazon a napon, mint – száztizenkét évvel korábban (1770) – Ludwig von Beethoven. Ezúttal nem zenetörténeti méltatására vállalkozom, hanem példamutató magatartására hívom fel a figyelmet. Nemzeti zeneszerzőnk ugyanis az ökumenizmus zászlóvivője volt, mely természetesen nem prédikációkban vagy előadásokban, hanem alkotó, értékteremtő munkáján keresztül vált láthatóvá.

A térben és időben egyetemes magyarság tanúságtétele a Psalmus Hungaricus. A hívő katolikus zeneszerző egy reformáció korabeli költő, Kecskeméti Vég Mihály versét használta szövegként. Minthogy az imádságos vers költői alapanyaga Dávid egyik zsoltára, a zsidóság is adott hozzá értéket. Kodály több genfi zsoltárt is dolgozott fel énekkarra. Korunk hívő embere persze nem lát ebben semmi merészséget. Akkor, amikor napjainkban a pápa evangélikus vagy református templomban is hirdethet igét, ki is tartaná ezeket a kórusműveket „frontáttörésnek”? Ám Kodály alkotóidejének jó része olyan években telt, amikor egy hívő legfeljebb műemlék-látogatás ürügyén léphetett be a sajátjától eltérő felekezet templomába, amikor kínos feltűnést keltett, hogy egy katolikus püspök – egyszerű gyászolóként – megjelent egy protestáns ismerőse temetésén.

Hosszú évek óta figyelem: alig van olyan nagyobb evangélikus rendezvény, melyen ne szerepelne Kodály-mű. Szép és tiszteletre méltó az a ragaszkodás, melyet az evangélikusok tanúsítanak a legnagyobb magyar katolikus géniusz iránt.

Azt is mondhatnánk, Kodály példája az ökumené egyik jól járható útja. Sőt – véleményem szerint – ez az igazi ökumenizmus, amikor egymás hite és értékei által gazdagodunk.

Dr. Bán Ervin