A közelmúlt krónikája

Egy esemény részrehajló megítélése önmagában is elkerülhetetlen akkor, ha olyasvalaki ír beszámolót, aki életének és lelkészi szolgálatának csodálatosan szép évtizedét töltötte Csernyén. Ezt az eleve meglévő elfogultságot csak növeli, amikor a beszámoló tárgya önmagában is örömteli. Bizonyára ugyanilyen belső érzéssel számolnának be a hálaadó alkalomról lelkésztársaim – Bence Imre és felesége, Szabó Márta – is, akik ugyancsak korábban ott szolgált lelkészekként kaptak meghívást...

Az ünneplés oka önmagában akár szokványos is lehetne: a felújított templombelsőnek örülhetett az Isten házát megtöltő nagy gyülekezet. Ennek a megújult templombelsőnek a meg- áldására hívta meg Szarka István lelkész Bencze Andrást, az egyházmegye esperesét és két elődjét is. Az ünnepi istentisztelet szolgálattevői között meg kell még említenünk Szarka Éva és Kalincsák Balázs lelkészeket (ez utóbbit úgy is, mint a falu szülöttjét). Akik résztvevőkként voltak jelen ezen a november 23-án megtartott istentiszteleten, bizonyára Isten iránti hálával gondolnak vissza rá. Én magam az alkalom szolgálatának örömét, a kézszorítások melegét és a találkozások meghittségét önmagában legfeljebb személyes élményként éltem volna át. A meghívás azonban nem csupán az ünnepi istentiszteletre, hanem egy előtte tartott megbeszélésre is szólt, amelyen többen részt vettek a gyülekezet vezetőségéből: Csernyin Sándor felügyelő, Sinkovics Géza gondnok és Szabó János, a gyülekezet Élő Kövek Alapítványának elnöke. Jelen volt továbbá Mészáros Tamás egyházmegyei felügyelő és Kárász Rózsa másodfelügyelő is. Ezen az elmélyült, tartalmas beszélgetésen a bakonycsernyei gyülekezet jövőjéről, belső és külső építéséről tájékozódtak a jelenlévők.

A lelki építkezés kérdéskörének alaphangját egy, a gyülekezet tagjainak szétküldött levél és kérdőív adta meg. Ez a levél mindenekelőtt ismerteti az elmúlt évi népszámlálási adatokat. E szerint helyben és a környező néhány faluban 1611 fő vallotta magát evangélikusnak, tehát Bakonycser-nye az itt is tapasztalható fogyás ellenére is még mindig a nagy gyülekezetek közé tartozik. A beszélgetés arról szólt, hogyan lehet és kell ezt a gyülekezetet pásztorolni, illetve megtartani, elérni a gyülekezet peremén élőket, valamint a missziói küldetésnek eleget téve Krisztusnak megnyerni az elidegenedetteket is. A hagyományos alkalmak mellett már új próbálkozások is vannak: óvodás gyermekek számára istentisztelet, fiatal felnőttek énekkara vagy a házaknál tartott bibliaórák, istentiszteletek, amelyek a hosszan elnyúló falu több területén hoznak létre közösségeket. A tervekben pedig fiatal házasok köre, ifjúsági énekkar, illetve gyászolók közössége is szerepel, továbbá könnyűzenei (ifjúsági) istentisztelet és a kételkedők istentisztelete.

Ez utóbbi tervek már a levél mellékleteként szétküldött kérdőíven szerepelnek. Engem igazán az ötlet merészsége fogott meg. Milyen jó lenne minden lelkésznek pontosan tudnia, hogy a templomba járók miért tartják fontosnak, hogy részt vegyenek az istentiszteleteken! Az íven előre megadott válaszokat is be lehet karikázni – mint a jó találkozási lehetőség Istennel, egymással, Isten útmutatásának meghallgatása vagy a megszokás –, de egyéni feleletekre is van lehetőség. Egy másik kérdés arra vonatkozik, hogy ha a választ adó nem jár templomba, akkor annak mi áll a hátterében. Rossz egészségi állapot? Időhiány? Vagy elégedetlen a prédikációval? Ugyanilyen merész a következő kérdés is, amit a lelkészházaspár feltesz a gyülekezet tagjainak: elégedett-e a lelkészek egyházközségi munkájával? A megjelölhető válaszok: igen, nem, részben, és a kérdőíven van hely az indoklásra is. Elgondolkodom: hány lelkész merne ilyen kérdéseket körkérdéssé tenni gyülekezetében, hogy a név nélküli válaszokból önmaga elé is tükröt tartson, készen és nyitottan az önkorrekcióra is? Végül az itt tovább már nem részletezhető kérdések közül már csak egy kérdéspárt emelnék ki: Szükségesnek érzi-e a gyülekezet lelki megújulását? Ha igen, akkor miben tudná segíteni ezt?

A hálaadó istentisztelet előtti beszélgetésben szó volt az egyházközség épületeiről is. Van a gyülekezetnek óvodája, de az épület nem egyházi tulajdon, és rövidesen rászorulna egy jelentős felújításra. Emiatt felvetődött egy új óvoda építésének gondolata. Ez a templom mellett, a volt egyházi tulajdonként visszakapott iskolaterem és tanítólakás helyén több lépcsőben épülhetne meg, összekötve egy közösségi házzal, amelyek szerves egységben lennének a ma is gyülekezeti házként működő régi parókiaépülettel. Így a templom, a lelkészlakás az új létesítményekkel együtt alkotnák a gyülekezet életének azt a központját, aminek nagyszerűségét a látványterv csupán megéreztetni képes. A tervező, Göde Ferenc építészmérnök úgy beszélt a tervekről, mint aki beleszerelmesedett az egyedülállóan szép adottságú hely lehetőségeibe, Kiss László vállalkozásszervező mérnök, a székesfehérvári gyülekezet tagja pedig a megvalósítás anyagi és szervezési kereteit tárta a hallgatóság elé.

Ez után a beszélgetés után már örömmel indulhattam a templomba: van miért hálát adni Bakonycsernyén. Az ünnepi istentiszteletet követően a lelki építkezésről és az épületek jövőjéről folytatódott az eszme-csere a gyülekezeti házban tartott szeretetvendégségen. Belső örömmel és nagyon elfogultan csak azt kívánhatom: Isten áldja meg mindkét építkezést gazdagon!

Zászkaliczky Péter

Regionális hozzárendelés: Bakonycsernyei Evangélikus Egyházközség