A vasárnap igéje

Karácsony 2. napja

Nem mintha ez a kifejezés a szeretet egy különleges fajtáját jelölné meg, amelyről eddig még nem hallottunk, és ezért jogosan szerepelhetne abban a sorban, amelyikben az önszeretet, pénzszeretet, önzetlen, kereső, gyermeki, elengedő, megtartó vagy a más-javát-kereső stb. szeretet is áll. Nem, a másnapi szeretet egy elég szokatlan szókapcsolat, ezért úgy tűnik, magyarázatra szorul a szeretet előtt szereplő másnapi szó. De az is lehet, hogy a másnapi után szereplő szeretet szó.

Az első eset az egyszerűbb. Karácsony másodnapján a másnap jelentése: az ünnep második napja, amely az elsőt követi, de mindig önálló tartalommal is rendelkezik. A másnap mégsem egyszerűen a második nap időrendi vagy sorrendi értelemben. Elég bölcs ahhoz a nyelvünk, hogy figyelmeztessen erre: a másnap más nap – más, mint az előző, jellegében, feladatában, szándékában. A fényt, az ünnepi meleget, a szentséget nem lehet átcsúsztatni a hétköznapokba. A fény fény, a sötétség sötétség, az ünnep nem hétköznap, a szentség nem mindennapiság. A más-nap a kettő között áll: ez az időbe állított ünnep. Bármely irányból nézzük, mindig más lesz, más, mint ahonnan nézzük, mert a másik oldal tulajdonságát hordozza. Amíg az ünneppel semmi dolgunk nincs – hacsak azt nem akarjuk munkának nevezni, hogy átengedjük magunkat hatásának, vagy még pontosabban: hogy nem vonjuk ki magunkat erőszakkal a hatása alól –, addig a más-nap feladatot rejt. Alkalom arra, hogy magunkba szívjuk az ünnep fényét, melegét és tartalmát, de most már a hétköznapok tudatosságával törekszünk feldolgozására, megértésére, jelentőségének felismerésére.

Karácsony másnapján alkalmunk kínálkozik arra, hogy szívvel és Lélekkel törekedjünk megismerni az Atya Fiú iránti szeretetének titkát – mint a Fiúba vetett hitünk és a neki való engedelmességünk alapját – az evangéliumíró János ma hallható sorainak segítségével.

Az evangéliumi részben Keresztelő János Jézusról szóló szavait foglalja össze. Ha Keresztelő János szükségesnek látta, hogy a Jézus-hitet és az engedelmességet az Atyának a Fiúval való kapcsolatára alapozza, és ha ezt az alapot éppen az Atya szeretetével jellemezte, akkor a szeretet szó szorul némi magyarázatra.

Első hallásra úgy tűnhet, elég rossz helyzetben lennénk, ha meg kellene magyaráznunk, mi is a szeretet. A legtöbben gyerekként tudták már, később talán tudatos fejjel is megküzdöttek érte, sokan életelvként választották, vagy legalábbis nem tagadták meg. Közünk van hozzá, és ha nem is sikerül mostanában mindenben megfelelnünk elvárásainak, vagy ha olykor szégyelljük is megnyilvánulásait, a karácsony az más. Ilyenkor családunkkal jól bezárkózva a meleg lakásba mégis megnyitjuk szívünkön a neki fenntartott kis ajtót, amelyen semmi és senki más nem közlekedhet, csak a szeretet maga. Rendszerint fényfüzér, süteményillat, gyöngyöző gyermeki kacaj jelzi útját. Ilyentájt – hallva, hogy az idén már megint hányan nem akartak tovább élni, és milyen sok ember kötött kétségbeesetten felületes kapcsolatokat szédületes tempóban még szenteste előtt – be is igazolódik, hogy szeretet nélkül nem megy, mert ez alapérték, és bizony jó, hogy társaságában járjuk az élet egyébként rögös útját.

Ez is egy formája valaminek, amit szokás „szeretet”-nek nevezni, de ha ez volna a szeretet, akkor Keresztelő János, aki a szeretet kapcsán teljhatalomról, hitről, engedelmességről és Isten haragjáról beszél, már megint ünneprontó lenne. Elvileg ezt sem zárhatjuk ki: lehet, hogy idén is az. Ám ünneprontásaival kapcsolatban fel kell figyelnünk arra, hogy a Keresztelő a szeretetet félreértők ünnepét rontja el, mint ahogy Heródes születésnapi ünnepségét is, ahol a fejedelem Heródiás leánya iránti egyre fokozódó „szeretetének” kiteljesülése elé vet gátat oda nem illő és megbotránkoztató naturalizmusával. Ha tehát Keresztelő most ezekkel a szavaival ünneprontó, az a legjobb jele annak, hogy félreértjük a szeretet fogalmát.

Keresztelő János ünnepi asztaltársaságában azok érzik jól magukat, akik számára a szeretet agapé, azaz nem erkölcsi kategória. Akiket „szorongat” Krisztus szeretete – mint Pál apostolt –, az egymás iránti szeretetben Isten ember iránti szeretetét, jelenlétét látják – ahogy János apostol látta –, akik tudják, hogy Isten szeretete közreműködésünk nélkül, sőt egyáltalán nélkülünk is létezik – amint az 52. zsoltár írója tudta –, mert az élő és teremtő erő. Azok tudnak jó szívvel vele ünnepelni, akik – az apostoli atyákhoz: Ignatiushoz, Római Kelemenhez hasonlóan – Isten szeretetének jelét elsősorban az örök életre vezető ismeretet elhozó Fiúban látják, akik – mint a sokszor eretnekgyanúba kevert Origenész – minden láthatóban és láthatatlanban, minden élőben és élettelenben is Isten jóságát szemlélik, akik – Augustinus hite szerint – a nekik is életet adó Lelket az Atya és Fiú közti szeretetkapcsolat megvalósítójaként ismerik. És a többiek, akik most kilógnak az ötezer betűs keretből. Régiek és élők. Mindazok, akiknek életét nem a (vak vagy bölcs) sors, hanem az Isten szeretete, az agapé irányítja.

Jó volna együtt ünnepelni ezzel a társasággal az idei karácsonyt. Lehet, hogy néhányuk nem túl jól öltözött, egyesek kicsit egyoldalúak, erőszakosak vagy bosszantóan erélytelenek, másoknak talán nem erős oldaluk a társasági csevegés. Lehet, hogy akadozni fog a beszélgetés. Nem baj, nem ezért lesznek ott. Nem tehetnek másként, hiszen hova mehetnének? Ők tudják: csak ha az első szeretet nem a mienk, akkor lehet értelme megküzdeni a más-napi szeretetért.

Imádkozzunk:

Mennyei Atyám, örülök, hogy van még alkalmam szeretetedről hallani. Kérlek, lepj meg azzal az ajándékkal, hogy a Rólad szóló szavak élővé válnak számomra. Köszönöm jelenléted, szereteted minden régi és új jelét. Ámen.

Béres Tamás