On-line plusz

Közeleg a karácsony. Ünneplőbe öltözött szívvel várom. Már napokkal előtte verseket olvasok, gregorián énekeket hallgatok, orgonamuzsikát, „lépesméz-ízű” zsoltárokat.

Ady Endre utolsó fényképe mellett a halottak napi gyertya lobban föl: a születőkért. Kötete is kinyílik: „Harang csendül,/ Ének zendül,/ Messze zsong a hálaének,/ Az én kedves kis falumban/ Karácsonykor/ Magába száll minden lélek.” (Karácsony) Imádkozunk és hisszük, hogy a Messiás boldogságot fog hozni. Ott szorongunk templomunkban, együtt ifjak, vének, s mintha Isten hozzánk is lehajolna ezen az estén.

Juhász Gyula tüskés szakállába elsuttogott szavai is előtörnek az idő távolából: „Békés, derűs karácsony éjjel:/ A nagy sötét mikor száll széjjel/ S mikor lesz béke és derű?” (Karácsonyi ének) Azt gondoljuk, elcsitulnak a fegyverek, meghallják egymást az emberek. És a szelíden fölsíró gyermeket is. Az angyalok újból boldogan énekelnek, jó pásztorok és bölcs királyok örvendeznek a gyémánt hóesésben.

Gyönyörű karácsonyi pillanat: a kisded Jézussal együtt megszülető, némán elsuttogott szavak: „Istenem, szeress!” Az oldódó gond és félelem, a lélek nyugalma, a föltámadó emlékek, a megtalált gyermekkor.

Tiszta kép: Jézus a bölcsőben fekszik, Mária mellette térdepel, mögöttük József. A szent család. Köröttük mély csönd. Leírhatatlan látvány: egyszerű és egyetemes, örök és egyszeri. Család – Isten legszebb álma, teremtésének legfőbb célja.

Rövid ideig nem mozdul a kép, szinte egyensúlyozik az elkövetkezőkkel, a majdani drámával: Júdás árulása, a mindenség-nehéz kereszt, Veronika kendője, a két lator…

Szép és fölülmúlhatatlan költészet karácsony régen várt ünnepe. Láthatatlan gyökerei átfogják a századokat, de nem lesznek gyümölcshozó fává: nem akarunk áldozathozatalban, lemondásban élni. Pedig Isten túláradó szeretete, amit szakadatlanul áraszt felénk, egész testünket elönti.

Karácsony várakozó csendje, öröme, kedves szokása az igazat hozza vissza és mutatja föl. Az örök szépséget, ami csak gyermekségünk világában található meg. Újra és újra oda kell visszamennünk, abban a fényben merítkeznünk, szeretnünk és adakoznunk. Csak a szeretetben születhet újjá az életünk, az őrlő napok és órák helyébe lépő végtelen türelemben.

Fenyvesi Félix Lajos