Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2002 - 51 - Nyílt levél

Közlemények, nyilatkozatok

Nyílt levél

Felhívással fordulunk az ország minden keresztény és keresztyén gyülekezetéhez! Eljött az ideje a cselekvésnek! Igen örvendetes, hogy a rendszerváltás után megugrott a hitüket aktívan gyakorló hívek száma, ez a folyamat az utóbbi időben azonban megállt, sőt megint egyre kevesebben járunk templomba. Eközben a fiatalokat (és gyakran az idősebbeket is) rendszeresen ostromolják a különböző szekták, újabb és újabb felbukkanó „egzotikus” vallások látványos propagandával. Mindenhol jelen vannak. Kint állnak a köztereken, ételt osztanak, megszólítják az embereket, elbeszélgetnek velük. Amíg a keresztény missziók Afrikába és Ázsiába mennek terjeszteni a hitet, Európában egyre több ember tér át vagy veszi fel az iszlám vagy hindu vallásokat. Egyes egyházak kiviszik az ünnepeiket az utcára. (Egy boldog valláshoz mindenki szívesen csatlakozik!) Mások szórólapon hirdetik magukat a metrókijáratnál. eljött az ideje, hogy a keresztény egyházak is megvallják hitüket a világ előtt! Közeledik karácsony. Ez a kereszténység igazi örömünnepe. Ezt könnyű egy kívülállónak is megértenie. A karácsonyba nem vegyül nagypéntek szomorúsága, a feltámadás misztikuma. Egy gyermek születése mindenki számára öröm, a Megváltó születésének örömét mindenki átérzi különösebb magyarázat nélkül is. Karácsonykor mindenki sokkal nyitottabb a szépre és jóra, és mindenki jobban vágyik a szeretetre. Azzal a kéréssel fordulunk tehát a gyülekezetekhez, hogy a templomukhoz közel eső közterületeken állítsanak karácsonyfát és betlehemet, adventi koszorút! Valamint ha van elég kitartásuk, erejük és lelkesedésük, elevenítsenek fel valamely régi karácsonyi népszokást a karácsonyfa tövében. Terjesszük a hitet, amíg nem késő, amíg nem szorítja ki az erkölcsöt a világból az anyagiasság és az erőszak! Bízva abban, hogy közös munkánk meghozza gyümölcsét, kívánunk mindenkinek áldott, békés karácsonyt.

Hegyvidéki Lokálpatrióta Egylet