Élő víz

Két éve történt. A lakásban, ahol voltunk, hirtelen kiment a biztosíték. Teljes sötétség borult ránk.

Volt, akit a konyhában lepett meg, miközben az utánpótlásszendvicseket kente. Volt, akit az emeletre felvivő lépcsőn ért utol, de a fürdőszobában kezet mosó társunkat sem kímélte. Legtöbben mégis a nappaliban találkoztunk a sötétséggel. Bárhol is voltunk, a reakció ugyanaz volt: a másodpercnyi döbbenet után általános felbolydulás támadt. Kiből sikítást, kiből nevetést vagy éppen tehetetlen bénultságot váltott ki. Természetesen mindenki világosságot akart, így az általános zűrzavarban ötletek és tanácsok sokasága is elhangzott. Házigazdánk meg is próbálta, ami tőle telt: elindult, hogy gyertyát gyújtson, s ennek segítségével a biztosítékot is meglelhesse. Ám ez nem is volt olyan egyszerű feladat. A vaksötétben hiába meresztgettük szemünket, miközben többen is próbáltunk segíteni a gyertyakereső körúton. Csak tapogatózó araszolgatás és fájdalmas szisszenések mutatták, merre járnak a felfedezők. A régi bölcs mondás jutott eszembe: „Só és gyertya mindig legyen a háznál!” Sóra most nem volt szükség, és a gyertya is csak előkerült lassan. Ám a gyufáért még meg kellett küzdeni. Végül sikerült meggyújtani a mécsest! A hatás ismét leírhatatlan volt. A kis fény láttatni engedte a szobát és az arcokat: felborogatott székek, lelökött párnák és könyvek uralták a terepet. Az arcokról pedig egy pillanat alatt eltűnt az ijedtség, amit a megkönynyebbülés mosolya váltott fel. Ez a fény mutatott utat a fürdőszobából és a konyhából betapogatózó embereknek is, akiket szintén örömmel vettünk számba.

A sötétség, ha sokáig tart, megváltoztat: ijedtté teszi a tekintetet; a bizonytalanul tapogatózó útkeresés felborogatja a bútorokat, nyugtalanságot és rendetlenséget teremt. Az Isten és Jézus nélküli élet is ehhez a biztosíték nélküli, sötét szobához hasonlít: ha „kiverjük a biztosítékot”, vagyis elhagyjuk Istent, sötétséget okozunk életünkben. Ez egy pillanatra megrémít. Az is lehet, hogy utána élvezzük ezt a más helyzetet, annak „varázsát”. Azt, hogy nem látják mások – és úgy hisszük, Isten sem –, hogy mit csinálunk. Ez az állapot azonban egy idő után idegesítővé válik, és elkezdünk keresni egy fényforrást, egy gyertyát. Közben egyre nagyobb káoszt teremtünk magunk körül és ezáltal magunkban is. Ám Isten ad elénk mécsest és fénysugarat, csak meg kell találnunk. A fényhez ezenkívül gyufára is szükségünk van, amit Isten Szentléleknek hív. Ő láthatatlanul is képes nagy energiát adni és a gyertyánkat meggyújtani. S akkor végre minden megnyugodhat, mi pedig lassan a helyére tehetjük dolgainkat. Majd ezzel a kezdeti kis fénnyel megkereshetjük a biztosítékot, hogy még nagyobb világosságot teremtsünk.

Karácsony ideje, Jézus születése ilyen mécses lehet a kiment biztosítékú, sötétségbe borult életünkben. A kérdés az, hogy meg akarjuk-e találni a „gyertyát” és a „gyufát”. Szeretnénk-e rendet teremteni zaklatott életünkben, helyére kívánjuk-e tenni felborogatott kapcsolatainkat? Ez a fény a legalkalmasabb erre, még ha esetleg másokat is segítségül kell hívnunk eleinte a gyertya kereséséhez.

Azt kívánom, hogy minél több gyertya gyúlhasson ezen az idei szent ünnepen is!

Boda Zsuzsa