Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 1 - Tisztelt Szerkesztőség!

evél&levél

Tisztelt Szerkesztőség!

Szeretném a „Csabacsüd félszáz éve (ötvenesztendős a gyülekezet temploma)” december 15-én megjelent cikkhez az alábbi kiegészítést tenni.

Az egyházközség közgyűlése már 1929-ben elfogadott két tervet a paplak és az imaház építéséről. 1930-ig a tornyos Kita iskolában tartották az istentiszteleteket, ezután kis imaházat építettek a faluban.

1932-ben került sor a kibővített imaház szentelésére, a lelkészlakás építésére. Ebben az esztendőben a gyülekezetben 40 keresztelés, 36 konfirmáció, 6 esketés és 23 temetési szolgálat volt.

Végül 1933-ban önállósodott az addig Szarvashoz tartozó gyülekezet.

Lelkésze a kezdettől nyugalomba vonulásáig Chován József, felügyelője dr. Haviár Gyula volt.

Bolla Árpád