Keresztutak

Európai Unió és az egyházak

A rendhagyó konferencián ... egy politikus (Tabajdi Csaba) és egy püspök (Harmati Béla)

Az Ökumenikus Tanulmányi Központ december 19-én Deák téri gimnáziumunk dísztermében konferenciát rendezett – ízlelgetem a szavakat, keresem a megfelelő, ideillő jelzőt a konferencia kifejezés elé. Rendhagyó? – vagyis a megszokottól eltérő, de nem rendetlen, szokatlan, nem átlagos, különleges, váratlan, fantasztikus, életes, aktuális, nagy jelentőségű. Ilyen értelemben valóban rendhagyó konferenciának lehettünk tanúi.

Először is rendhagyó volt a létszám. A rendezők összesen 300 meghívót küldtek ki, és 150 pozitív visszajelzést kaptak. Végül 148-an voltunk jelen, ami szokatlanul jó arány egy nem kötelező konferencia résztvevőit illetően, ráadásul a karácsony előtti utolsó hét egyik estéjén.

Rendhagyó volt a résztvevők összetétele is. Igazi ökumenikus találkozás volt ez. Négy érsek, három püspök és kísérőik – ritkán szoktak együtt lenni egy ökumenikus rendezvényen. Katolikus részről eljött Paskai László leköszönő és Erdő Péter kinevezett esztergom-budapesti érsek, Seregély István egri érsek, a Püspöki Kar elnöke, Bábel Balázs, az ökumenizmus ügyeiért felelős kalocsai érsek és Veress András püspök, a Magyar Katolikus Egyház szóvivője, valamint a Püspöki Konferencia vezetői és a különféle lelkiségi mozgalmak küldöttei. A református egyház képviseletében jelen volt Tóth Károly ny. püspök, az ÖTK elnöke, a konferencia moderátora, Bölcskei Gusztáv, a zsinat lelkész elnöke, Márkus Mihály dunántúli püspök, illetve református lelkipásztorok, gondnokok, egyetemi tanárok mind a négy kerületből. Evangélikus részről részt vett a tanácskozáson Harmati Béla, a Déli Egyházkerület püspöke – aki vendéglátóként iskolánk nevében is szólt –, valamint teológiai tanárok, lelkészek, felügyelők, gyülekezeti tagok. Három neves vendégünket is megemlítem: Tabajdi Csaba országgyűlési képviselő, a parlament ET-delegációjának vezetője, Rüdiger Noll, az Európai Egyházak Konferenciájának brüsszeli megbízottja, evangélikus lelkész és Schweitzer József főrabbi elnöktársával együtt.

Rendhagyó volt a konferencia az előadói gárda tekintetében is. Vendéglátó püspökünk köszöntője, Tóth Károly megnyitó gondolatai, Tabajdi Csaba tartott szakavatott előadása, Rüdiger Noll alapos tájékoztatója, Seregély István vallomásnak is beillő, az ökumenizmust egyértelműen pozitívan értékelő szavai, illetve Harmati Bélának, az egyházi diplomáciában járatos püspöknek a konfliktusok kezelésére való törekvése – mind rendhagyó élményt nyújtottak.

Rendhagyó volt maga a téma is: az Európai Unióba való igyekvésünk és az ezzel kapcsolatos kérdések, kétségek már a hivatalos címben is kifejeződtek: „Európai uniós integrációnk és a hazai egyházak és vallási közösségek”. Ilyen ökumenikus összetételű konferencia még nem volt országunkban. Szokatlan volt az is, hogy ezúttal nem általános ökumenikus kérdésekkel, hanem egy konkrét témával foglalkoztunk: azzal, hogy mit jelent a kereszténység a jövő Európájában.

Rendhagyó volt, hogy nem a közös múltról beszéltünk, nem azonosságainkat és különbségeinket emlegettük, amint az gyakran kísértésünk. Illyés Gyula szavaival „nem a temetők kincseinek őrzői” voltunk, hanem a jövőre irányítottuk tekintetünket, hiszen az egyháznak nemcsak a múltról, jelenről, hanem a jövőről is lehet véleménye és mondanivalója.

Rendhagyó volt az is, hogy nem belső egyházi kérdéseket jártunk körbe magunk körül forgolódván – ahogy azt többször tettük az elmúlt tizenhárom évben –, hanem szolgálatunkat terveztük a régi-új Európában. Mandátumunkat, funkcióinkat próbáltuk meghatározni, hiszen az egyház nem önmagáért van, hanem a világért: az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse az embereket. Az egyháznak tehát mindig van missziói feladata. Rendhagyó az is, hogy nem ünnepelni jöttünk össze, az udvarias köszöntéseken túl nem az a hangulat uralkodott, amit tréfásan úgy szoktunk kifejezni: „Jer, dicsérjük egymást”. A konferencia elején és végén felhangzott közös ének, illetve a bevezetőben felolvasott ige adta meg az alaphangot. A közösen mondott ökumenikus fordítású Miatyánk és az úti áldás híven tükrözte, hogy nemcsak tanulmányi konferencián vagyunk, hanem hozzánk tartozik a spiritualitás, a fontos ismeretanyaggal együtt a testvéri légkör is.

Ebben a keretben csak egy-egy mondat jut az előadások emlékeztetésére. Tabajdi Csaba szakszerűen mutatta be az EU munkájával kapcsolatos aktuális kérdéseket, az új tagok lehetőségeit, a kölcsönös elvárásokat, az előnyöket és hátrányokat, valamint azt, hogy az utóbbi időben magyar részről is mutatkozott érdeklődés a vallások szerepe iránt. Rödiger Noll átfogó képet adott a brüszszeli központ egyházi munkájáról, az információs irodákban uralkodó ökumenikus jó légkörről. Kiemelte a menekültügyet, a migráció kérdését, a kisebbségek helyzetét, a menedéknyújtást és a bioetika izgalmas európai kérdéseit. Seregély István az ökumenizmus jelentőségét húzta alá, mondván: „egyszerűen nincs más alternatíva, vagy egységesen lépünk fel mi keresztény egyházak, vagy hiteltelenné válunk”. Előadása nem csupán elméleti tisztázás, hanem igazi keresztény vallomás volt. Harmati Béla kifejtette: még a konfliktusok is hasznosak lehetnek arra, hogy gondolatainkat tisztázzuk. Véleménye szerint nem kell félni a nézeteltérésektől, hanem olyan légkört kell teremteni, amelyben van lehetőség ezek megoldására, ha kell, még kompromisszumok árán is. Kiemelte azt is, hogy ezen az alkalmon a zsidó közösség vezetői is jelen voltak, mely figyelemre méltó tény. A bibliai vallásoknak – túl a kereszténységen is – nagy szerepük van az újonnan formálódó Európában. Harmati püspök szavait megköszönve, az előadások után Schweitzer József főrabbi felhívta a figyelmet a monoteista vallások közös szerepére.

Nem mindent oldottunk meg ezen a konferencián. A kérdések felvetésénél éreztük, milyen szerteágazó a téma, és azt is, hogy milyen sok gondolatot indukált. Az együttlétet követően sokunkban megfogalmazódott az igény: feltétlenül folytatnunk kell ezt az eszmecserét. Maradt még kérdés? Maradt elég. Próféták voltunk, akik előtt nyitott a jövendő? Semmiképpen! De vaksi szemünkkel is tájékozódni akarunk a jövőben is, sőt tervezni – korlátaink ismeretében is.

Az ökumenikus mozgalom egyik veteránjaként – aki 54 éve kötelezte el magát az egységtörekvésben való aktív részvételre –, boldog voltam, hogy eddig eljutottunk. Számomra a legfőbb kérdés az, hogy az önálló magyar keresztény hangot megtaláljuk-e az EU-ban. Nyugodt, kiegyensúlyozott véleményt, politikailag sem balra, sem jobbra, sem a szélsőségekhez húzó hangulatot, álláspontot kell megjeleníteni. Ehhez tartozik, hogy mennyire várják a kívülállók ezt a keresztény hangot! (Nem véletlenül: Nizzában kimaradt az Európai Chartából a keresztény gyökér említése is.) Vajon üzletemberek, gazdasági szakértők, humanisták igénylik-e azt, hogy Európának „lelke” is legyen, vagy csupán egy gazdasági tömörülésre számítanak, elfeledve a görög-római kultúrával együtt a biblikus, zsidó-keresztény gyökereket? Ma az öreg kontinens minden országában kisebbségben van jelen a kereszténység, nem beszélve arról, hogy a háromszázmilliós lakosú földrészünkön ma mindössze három és fél millió zsidó él. Mit várnak tőlünk: tiszta erkölcsöt, példamutató morált, de a Tízparancsolatból kihagynák az első három parancsolatot?

Egy zsúfolt programú konferencia nem tud minden kérdést megoldani, de lehetőséget kínálhat arra, hogy felismerjük az együtt gondolkodásra kész testvéreket, és olyan légkört teremthet, amelyben érdemes élni. Hiszen van közös dolgunk e világon, nem is kevés, és a mi hozzájárulásunk nem hiábavaló, üres fecsegés csupán – a való életet készítheti elő a következő nemzedék számára is a holnap Európájában.

Dr. Hafenscher Károly