Evangélikusok

Az éppen 180 esztendővel ezelőtt született költőnk élete több szálon kötődik az evangélikus egyházhoz és valláshoz. Az első és legfontosabb a keresztség, melyet a kiskőrösi Martiny Mihály lelkész szolgáltatott ki számára.

A következő szál tanulmányaihoz vezet. Az egyre sikeresebb mészárszéki és kocsmai vállalkozásokba kezdő apa idejekorán taníttatta fiát: az öt és fél esztendős Petrovics Sándort 1828. május 10-én beiratta a kecskeméti evangélikus elemi iskolába. Az 1833/34-es tanévben a Deák téren álló pesti evangélikus gimnázium tanulója lett, mégpedig azért, mert édesapja papot szeretett volna nevelni fiából. Azonban a német nyelvvel nehezen boldogult, és épphogy elégséges bizonyítványt szerzett. Az 1834-es esztendő újabb egyházi élményt szerzett számára: Kollár János pesti lelkész gyülekezetében konfirmált. 1835 és 1838 között Koren István diákjaként az aszódi evangélikus gimnáziumban tanult, ahol ismét kitűnően teljesített.

A selmeci líceumot megelőzően, 1838-ban egy másik hírneves evangélikus iskolába, a soproni líceumba került, ahol aktív szerepet töltött be a diákéletben, ellenben a tanulást meglehetősen elhanyagolta.

Vándorszínész korában, 1939-ben gyakran időzött Ostffyasszonyfán evangélikus rokonainál. Salkovics Péter földmérnök házában házitanítást is vállalt. De miután beleszeretett az evangélikus lelkész lányába, Csáfordi Tóth Rózába, innen is mennie kellett.

Az evangélikus Sopron is visszavonzotta, ahol kis csalással, magát 18 évesnek kiadva már 16 esztendősen bevonult a kaszárnyába, és katonának állt. Ám gyenge alkata, szívgyengesége és tüdőbaja miatt hamar, fél év múlva elbocsátották. A Széchenyi és Petőfi terek sarkán egy emléktábla örökítette meg rövidre sikerült katonai pályafutását.

Pápai tanulmányai alatt barátság alakul ki közte és két lutheránus hittestvér – a rokon és barát, a későbbi nagy festő – Orlay Petrics Soma, valamint Bajza József szerkesztő között. Bajza volt az, aki „A borozó” című, elsőként megjelent versét 1842 májusában megjelentette az Atheneum hasábjain.

Igaz, sok fenntartással viseltetett egyházunk és lelkészeink iránt, költészetéből mégis egy Bibliát forgató ember képe tárul elénk. Szerb Antal találóan így fogalmazott: „Azt az áhítatot, rajongást, önfeláldozási vágyat, amit a hívő Isten lábához helyez, Petőfi a szabadságnak szentelte.”

Gabnai Sándor