Kultúrkörök

Wass Albert Balassi-kardja és alternatív Kossuth-díja

Ki a magyar hát, cimbora? Te vagy én? Vagy a harmadik? Nosza döntsük el szaporán, míg el nem süllyed a ladik – írta „Ki a magyar?” című versében a nagy erdélyi költő. Már Amerikában rótta e sorokat, „csak” szívében maradt erdélyi, az Újvilágból is kérve, követelve: Adjátok vissza a hegyeimet!

Wass Albert alternatív Kossuth-díjat kap – adták tudtul a napokban némi kényszeredettséggel a hírügynökségek. A polgári Magyarország ismét kinyilvánítja: magáénak érzi a poétát annak ellenére, hogy a hivatalosság fanyalog az Amerikába kitántorgott költő munkássága, személye, jelképpé növekedett alakja iránt.

Még életében kellett volna elismerni őt (is) – vetik fel jóérzésű honfitársaink. Akkor hivatalos elismerés nem jutott, nem juthatott. Az igazi Magyarország azonban az utolsó pillanatban is kifejezte nagyrabecsülését. Wass Albert ugyanis 1998. február 14-én, még életében megkapta a Balassi Bálint-emlékkardot. Nem sokkal ezen esemény előtt terjed a hír, hogy a Belügyminisztérium nehezíti a költő hazatérését, azaz a hivatalosság nem fogadja el az egyik legnagyobb magyart. Budapest nem örül, hogy Amerikában tevékenykedik egy elszánt hazafi, egy irodalmárnak is, embernek is kiváló magyar. Csakhogy Magyarországot nem a hivatalosság jelenti. Miniszterek jönnek, miniszterek mennek. Ki emlékszik már, melyik belügyér akadékoskodott akkor Wass Alberttel? Ki ünnepeltette magát mint miniszter akkoriban azért, mert Németországgal megkötöttük a toloncegyezményt: azaz egyoldalúan lehetővé tette, hogy a hazánkon át Németországba menekült ázsiaiak, afrikaiak visszatoloncoltathassanak a mi hazánkba, hogy életüket a magyar adófizetők pénzén tarthassák fenn. A migránsokat befogadta hazánk, a hazafit igyekezett távol tartani...

Legalábbis a hivatalos Magyarország.

Ám Wass Albert ugyanekkor Balassi-kardot kapott a hazától. Nem személyesen ő vette át, hiszen későbbre tervezte a hazautat, ám közbeszólt a máig találgatásokat keltő halál. A Balassi-kardot fia vehette át később Budapesten, Faddy Ottmár atya kezéből. Most alternatív Kossuth-díjat nyújtottak át március 14-én egy Wass Albert-hozzátartozónak. A valódi, az állami Kossuth-díjra még várni kell: újabb polgári kormány törlesztheti e régi adósságot valamikor a jövőben.

Van erre esély, hiszen épp maga a poéta írta: „Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek, és nincsen ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad.”

A költő jelképnek tartotta a kardot, eleven szimbólumnak, jelezte is ezt Levél című nagy költeményében: „Majd magamat, mint vérbe mártott kardot a dúlt határon körülhordozom. Jaj annak, aki otthonunkat lakja prédára éhes bitorló jogon!” Az örök Erdélyét féltő Wass Albert ma talán Belső-Magyarországot is félthetné: ez világlik ki abból, hogy elismerését ismét nem a hivatalosság, hanem a polgári haza vállalja. „Rabszolgaság ellen az ősi föld bogáncsokkal harcolni megtanult” – írta poétánk, némileg talán reménykedve inkább, mint bizonyosságként. Biztatni is próbálta távoli szeretteit: ne féljenek, ha csattog a baltások hada. Mert erősebb a baltánál a fa, s a vérző csonkból virradó tavaszra új erő sarjad győzedelmesen.

Az író- és költőfejedelem testben már nem, szellemben azonban visszatérhet a hazába. Könyveit a Kráter Műhely teszi közkinccsé évek óta fáradhatatlanul, s megjelent a Balassi-díjas költők antológiájában, a Kardtársak című gyűjteményben is. Szellemi honfoglalásához újabb lökést ad az alternatív Kossuth-díj. Mint írta: maradok ez úton, míg csak élek, töretlen hittel ember és magyar.

S marad – tehetjük hozzá – földi élete után is.

Pallán Mór