Evangélikusok

Cserháti Péter baleseti sebész, öt évig volt a MEVISZ elnöke: Eszter a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség alapító tagjaként részt vett a deviáns szakcsoport – a későbbi Bárka – munkájában. Ittzés Ádám történelem szakos egyetemi hallgató: A társaság lelkének nevezném. Az elmúlt egy évben együtt dolgoztunk a MEVISZ elnökségében. Nagyon nagy erő volt benne, éreztük azt, hogy minden ötlet, ami új, tőle származik, és rengeteg olyan terv maradt most utána, ami ma még beindítatlan, és egyelőre hihetetlennek tűnik, hogy nélküle hogyan fogjuk megvalósítani.

Cs. P.: Hihetetlen fokú nyitottság volt jellemző rá. Úgy tudott a mozgássérült gyerekekkel és felnőttekkel, illetve az állami gondozott fiatalokkal szót érteni, hogy az első pillanattól elfogadták őt partnernek.

1. Á.: Látszott rajta, és tudtam is róla, hogy ő egy boldog ember, és mondhatni, teljes életet élt. A terveivel és azokkal együtt, akiket pártfogolt. Én is mozgássérült vagyok, így én is azok közé tartozom, akiknek sokat segített. Az utóbbi években a munka kötött össze bennünket. Például egy olyan új terv, amely a templomok akadálymentes megközelítését tenné lehetővé, hogy mi, mozgássérültek is be tudjunk oda jutni. Ezt az ügyet Eszter nagyon a szívén viselte.

Cs. P.: Az utóbbi évben már 12 olyan tábor volt, ahol mozgássérültekkel, és két olyan, ahol állami gondozott gyerekekkel nyaraltak együtt a fiatalok. Később a MEVISZ egy lakást tudott vásárolni abból a célból, hogy a Budapestre fölkerülő állami gondozottaink továbbgondozását biztosítsa. Ez egy hihetetlenül nagy erőt kívánó munka volt, amit Eszter végzett néhány társával együtt. Ezeknek a gyerekeknek munkalehetőséget, papírokat kellett beszerezni, iskolába járásukat kellett biztosítani és megpróbálni a szinte lehetetlent, hogy ők a származásukat érintő diszkrimináció, a munkalehetőségek hiánya és az ennek következtében rájuk leselkedő veszélyek ellenére emberhez méltó életet kezdhessenek. Talán a legnehezebb része ez volt a MEVISZ Bárka-munkájának, és ebben Eszter oroszlánrészt vállalt. Jó emberismerő volt?

Cs. P.: Most keresztény emberként mondom, hogy nem. Nem azt nézte, ami a szeme előtt van, hanem azt, ami a szívben lehet. Az ő szeme egészen másképp látta az embereket, mint sokunké.