Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 15 - Fénylik titka keresztfának

Kultúrkörök

Fénylik titka keresztfának

Passió a Nemzeti Táncszínházban

Színvonalas műsorral örvendeztette meg a magyar néptánc és -zene kedvelőit március 25-én este a Honvéd táncszínház együttese. A két részből álló, „Ki népei vagytok” címet viselő előadásnak a budai Várszínházban otthonra lelt Nemzeti Táncszínház adott helyet.

A Honvéd együttes tánckara 1948-ban alakult, az ország első hivatásos művészegyütteseként. Legfontosabb céljuknak a Kárpát-medencei néptánckincs és népzene megőrzését és bemutatását tekintik. Nagy formátumú táncdrámáik éppoly sikeresek, mint a táncban elbeszélt vígjátékaik.

A most bemutatott „Ki népei vagytok” című produkció első része egy passiójáték. „Először öt évvel ezelőtt mutattuk be az Erkel Színházban. Akkor a nagyhét éppen a tavaszi fesztivál idejére, előadásunk pedig nagypéntek estére esett. Most is húsvét előtt állunk, ez jó alkalmat kínált a felújításra” – nyilatkozta lapunknak Foltin Jolán, Erkel- és Kossuth-díjas koreográfus, a darab szerkesztője és rendezője.

A „Fénylik titka keresztfának” címet viselő rész Krisztus életét beszéli el a zene és a tánc segítségével – születésétől fogva keresztre feszítéséig. A táncosok remekelnek, mozdulataikban mindvégig érezhető az átélés és a lendület. Jézus szerepében Juhász Zoltánt láthatjuk, Júdást a Harangozó-díjas Lányi Attila alakítja.

A zenei aláfestést – a Honvéd táncszínház fellépéseinek állandó kísérője – az 1983-ban alakult Hegedős együttes adja. A zenét Kiss Ferenc állította össze.

Foltin Jolántól megtudhattuk azt is, hogy a passió erdélyi (moldvai) zenei és táncelemeket dolgoz fel. Kivételt képez Jézus és Júdás kettőse, amely a kalotaszegi legényesen alapul.

Az előadást a tánc és a zene mellett a szöveges részek tették még szebbé és színesebbé. A Honvéd táncszínház Marosvásárhelyről származó prózai színészei, Kovács Ágnes és Kátai István a Csíksomlyói passióból és a Bibliából vett részleteket olvastak fel.

A „Fénylik titka keresztfának” című, igényes kivitelezésű előadás igazi húsvéti ajándékkal örvendezteti meg a népzenét, néptáncot kedvelő és értő közönséget.

A következő előadás április 16-án 19 órakor lesz a Nemzeti Táncszínházban (Budapest I., Színház u. 1–3. Tel.: 375-8649).

Gazdag Zsuzsanna