Élő víz

Az emberek közti kommunikáció egyik fontos eszköze a beszéd. „Ha a beszédet fecsegésre használjuk, szétszórjuk magunkat apró-cseprő felületes társalgásokban. A hang éneklésre, ünneplésre, gyógyításra szolgál, és csak arra méltó.” (Marlo Morgan)

Valóban. Sokat fecsegünk feleslegesen, cél nélkül vagy azzal a céllal, hogy valakit megbántsunk, vádoljunk, megalázzunk. Persze ennek az ellenkezője is igaz. Néha a hallgatás okoz lelki kínokat annak, aki hallgat, de leginkább annak, aki választ vár. Ugyanakkor ismerjük a tudatos hallgatást is, ami üzenet lehet a másik ember felé: így akarjuk megóvni őt egy nagyobb megrázkódtatástól. A hívő ember Istennel is beszél. Az egyik legfontosabb, de egyben legnehezebb feladat ebben az imádság. „A szavak nélküli fohász a legjobb ima” – mondta Spurgeon. Jézus arra figyelmeztet: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg.” (Mt 6,7)

Amikor imádkozunk, nemcsak mi beszélünk, Isten is szól hozzánk. Válaszai a Bibliában olvashatóak. Nem véletlenül ajánlja tehát Ordass Lajos azt, hogy „amikor imádkozni készülünk, sohase hiányozzék a Bibliánk”.

Jakab apostol felhívja a figyelmünket egy megdöbbentő dologra: „Ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie.” (Jak 3,10) Valóban nem kellene. A nyelv bűneinek szinte minden ismérve fellelhető hétköznapi életünkben: használjuk és halljuk a durva, sértő, közönséges, trágár beszédet, s lassan már nem sérti a fülünket, „megszoktuk”. Pedig Jakab apostol figyelmeztet: a gonosz szó „halálos méreggel” van tele.

Gyakran azt is nehéz eldöntenünk, mikor beszéljünk, mikor hallgassunk. Gyökössy Endre két bölcs tanácsát szeretném mindannyiunk szívére helyezni: „Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba, és nem lesznek magányosak. Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.”

Csaba Piroska