Kultúrkörök

„Nincs jövő emlékezés nélkül” – írta Medgyessy Péter miniszterelnök a holokauszt áldozatainak nemzeti emléknapján, április 16-án közzétett, a köztársaság polgáraihoz intézett üzenetében. Az emléknap alkalmából a Holokauszt Dokumen-tációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kétnapos eseménysorozatot rendezett a fővárosban. Az ország számos más településén is tartottak megemlékezéseket, melyek keretében a filmszínházak több helyütt ismét műsorukra tűzték a Schindler listája, a Jób lázadása és az Ámen című filmeket. Ez utóbbi ismertetése mellett két evangélikus vonatkozású könyv ajánlásával kívánunk lapunk hasábjain is emlékezni – és emlékeztetni.

„A legjobb dolog, ami egy filmmel történhet, hogy képes felhívni a figyelmet az ellentmondásokra, és maga is ellentmondásos fogadtatásban részesül. Nem mondanám, hogy botrányt kavar, de vitát kelt a téma körül, amivel foglalkozik” – nyilatkozta egy országos napilapnak adott interjújában Constatin Costa-Gavras Franciaországban élő, görög származású rendező, legújabb filmjével, az „Ámen”- nel kapcsolatban.

A rendező és filmje elérte, amit akart. Az „Ámen” nem pusztán egy a második világháborúról, holokausztról szóló filmek sorában. Sokkal több annál. A német drámaíró, Rolf Hochhuth „Der Stell-vertreter. Ein christliches Trauerspiel” („A helytartó. Keresztény szomorújáték”) című – elsőként 1963-ban, Berlinben bemutatott – darabján alapuló film egy igen kényes témát, a római katolikus egyház – közelebbről XII. Pius pápa – felelősségének kérdését tárgyalja a zsidósággal történtekkel kapcsolatban. A filmet először a két évvel ezelőtti berlini filmfesztiválon, 2001. február 13-án láthatta a közönség, ahol a rendezőt – politikai témákat feldolgozó filmjeiért – „Berlinale Kamera” díjjal tüntették ki.

Maga a pápa szinte csak mellékszereplőként jelenik meg a filmen, a két központi alak egy valós történelmi személy, Kurt Gerstein SS-tiszt (Ulrich Tukur) és egy kitalált figura, a fiatal jezsuita, Riccardo Fontana (Mathieu Kassovitz). A maguk módján és eszközeivel mindketten egyazon cél elérése érdekében küzdenek: azért, hogy felhívják a figyelmet az elkövetett igazságtalanságokra, és cselekvésre bírják az egyházi vezetőket – mindhiába.

Costa-Gavras alkotását a németországi mozikban tavaly májusban mutatták be, a miénkhez képest „ártalmatlannak” mondható plakátokkal híva fel rá a figyelmet. Nálunk ezzel szemben igen provokatív, a kereszt és a horogkereszt szimbólumát ötvöző grafikával reklámozzák a 2002. november 14. óta vetített filmet, ami már önmagában nemtetszésre, indulatkeltésre adhat okot.

A film és plakátja azt sugallja, hogy a Vatikán a második világháború alatt passzívan viselkedett a zsidóüldözést illetően. Ez azonban nem teljesen felel meg a valóságnak, hiszen XII. Pius pápa már 1937. március 14-én kiadott egy körlevelet („Mit brennender Sorge”), melyben elítélte a fajelméletet. Ismeretesek továbbá XII. Pius azon intézkedései is, melyek a magyarországi, illetve a római zsidóság megmentésére irányultak. Angelo Rotta, a pápa budapesti nunciusa – aki 1930. május 29. óta dolgozott Budapesten – vatikáni támogatással végezte munkáját. A deportálások idején azonnal értesítette XII. Pius pápát. Ő egyfelől 1944. november 18-án 50 ezer pengőt adományozott hazánk menekültjeinek, másrészt pedig üzenettel fordult Horthy Miklóshoz, aki azonban a német megszállás után már semmit sem tehetett.

Rómában – Himmler utásítására – 1943. október 16-án kezdték meg a deportálásokat. A pápa negyven jegyzékben tiltakozott, hiába. Utasítására 4447 zsidót bújtattak a város 150 kolostorában és egyházi intézményeiben. A Vatikán területén és a pápa nyári rezidenciáján pedig nyolcezer üldözöttnek nyújtottak menedéket. Golda Meir, Izrael külügyminisztere XII. Pius pápa halála után a következő levelet írta a Vatikánnak: „Amikor népünkre a náci terror a legmozgalmasabb mártíriumot hozta, a pápa felemelte szavát, elítélte az üldözőket, és irgalmas volt az áldozatokkal szemben.”

Gazdag Zsuzsanna