Egyházunk egy-két hete

Béres Tamás átveszi a doktori diplomát dr. Szabó Lajos rektortól

„Hagyományt szeretnénk teremteni ezzel a nappal a hittudományi egyetemen. Fontosnak tartjuk, hogy hálával tekintsünk vissza elődeinkre, és tisztelettel gondolkodjunk együtt újra életükről, tudományos eredményeikről. Ünnepi órákat éljünk át együtt akkor is, amikor köszöntjük azokat, akik ebben az évben fontos állomást értek el tudományos életpályájukon...” – olvashattuk az április 9-én, szerdán rendezett „Dies Academicus” egész napos tudományos előadássorozat és doktorrá avatás meghívólevelén. Valóban, akik ezen a napon jelen voltak – és igen szép számmal akadtak ilyenek! – az egyetem dísztermében, ünnepi órákat élhettek át. Az első akadémiai napot a teológia két egykori professzorának emlékére, Jánossy Lajos születésének 100. és Muntag Andor születésének 80. évfordulója alkalmából rendezte az intézmény.

A teológiai nap zsoltáros istentisztelettel kezdődött a zuglói templomban. Itt Joób Máté hirdette Isten igéjét, és az egyetem liturgikus szemináriumának kórusa énekelt. Ezután – immár a díszteremben – Szabó Lajos, az EHE rektora „házigazdai” szeretettel köszöntötte a részt- vevőket, különösen is Jánossy Lajos és Muntag Andor professzor hozzátartozóit, majd „Kincseik a kincseink” címmel mondott ünnepi beszédet.

„Mindenki szívesen barangol élete korábbi szakaszaiban. Olyan útra is szívesen vállalkozunk, amelyen megkeressük azokat az értékeket, amelyek az előttünk élő nemzedéké voltak. Elővehetünk tárgyakat, leveleket, felidézhetünk szavakat. Ő mondta – mondják kortárs viszszaemlékezők. Róla hallottuk – mondják azok, akik már nem találkozhattak velük földi életük ideje alatt. Bizonyos, hogy a nyugtalan jelen és a magyar teológiai gondolkodást annyira megrázó, megpróbáló közelmúlt igényli az aprólékos, tapintatos és nagyon korrekt mozgást tőlünk. Így az EHE kincseket kereső útján indulva az értéktisztelet és a megbecsülés előjelével tehetjük meg lépéseinket, tudva, hogy akkor válik lábunk biztosabbá, a mai út számára edzettebbé, ha tudjuk és ismerjük alapjainkat.”

A rektor a szemlélődés, a „lassított felvétel” visszanézésének szépségére, örömére hívott, az Ige és a liturgia tanulmányozására. A régiek munkájának szakmai megbecsülését, a nem ideig-óráig tartó alkalmi igények szerinti tiszta ünneplést állította a nap középpontjába. Jánossy Lajost és Muntag Andort méltató szavai után Szabó Lajos ezzel zárta beszédét: „Ha tárgyakban szinte semmink sincs az EHE múltjából – annál több az alkotói lélek kincse itt.”

Jánossy Lajos emlékezete

A délelőtt első felében a 100 éve született Jánossy Lajos volt gyakorlati teológiai professzorra emlékeztek az előadók. Elsőként id. Fabiny Tibor professzor mutatta be „a liturgikus megújulás úttörőjét”, életútjának, tudományos munkásságának jelentőségét és egyes állomásait felidézve elénk rajzolta a 47 éves korában derékba tört sorsú lelkész-tudós pályáját. A liturgia területén radikális, forradalmi meglátásaival jelentkező Jánossy Lajosnak élete egyharmadát a szolgálattól visszavonulva kellett töltenie – nem önszántából. Doktori munkája, amelyben a liturgiai megújulásról értekezik, nagy feltűnést keltett. 1944-ben, Sopronban megjelent művét – különnyomatban megjelent kis füzetét, „Az egyházi év útmutatását” – a lelkészi kar mind a mai napig alapműnek tekinti és használja, mert nélkülözhetetlen a felkészüléshez. Fabiny professzor széles áttekintést nyújtó előadása segítségével adózhattunk a liturgia iránti szenvedéllyel és egyházpolitikai éleslátással bíró, az őskeresztény tradíció, valamint a lutheri hagyományokhoz szenvedélyesen ragaszkodó tudós emlékének.

Jánossy professzor jelen lévő fia, Jánossy Lajos – aki a jelenlévő családta-gok nevében köszöntötte az ünnepi ülést – lapunk kérdésére elmondta: édesapja hithez és egyházhoz való hűségét haláláig megőrizte. Ezt tanúsította az, hogy élete végéig minden vasárnap részt vett a Deák téri templomban az istentiszteleten. Sokat jelentett neki, hogy a nehéz években is kapott alkalmanként lehetőséget az ige hirdetésére a budahegyvidéki gyülekezetben, valamint nyelvtudása révén a svéd egyházi kapcsolatok ápolása során is.

Ezt követően Dobszay László, a neves zenetudós szólt, aki „Liturgia és zene a 20–21. században” címmel Jánossy Lajos tevékenységének kontextusát idézte fel. A laikus számára is könnyen érthető, követhető, élvezetes előadást hallhattunk Isten liturgiájáról, az egyház legnagyobb kincséről, a szent Istennel való találkozás módjáról. Végezetül Verdi szavait idézte: „Térjetek vissza a régiekhez, ez igazi haladás lesz előrefelé...” Mindennek nem mond ellent záró gondolata sem, miszerint „minden nemzedéknek van esélye a megújulásra, és ehhez Jánossy Lajos munkássága is komoly bátorítást ad”.

Ifj. Hafenscher Károly, az Országos Iroda igazgatója „A változó állandóság – liturgia Isten erőterében” című pergő, áttekinthető – és számítógépes kivetítéssel vizuálisan is rögzíthetővé tett – előadásában az egy évtizede folyó munkáról, az új Agenda készítéséről tartott gyakorlati beszámolót. Mint rámutatott: Jánossy Lajos munkája beérett. A készülő új Agendának ezt a (kicsit profán, de igaz) mottót is adhatnánk, Presser Gábortól kölcsönözve: „...miért ne játszhatnánk el jól?” Hiszen kincseink vannak, melyek méltó formát érdemelnek!

A tervek szerint 2005 adventjén jelenik majd meg az új Agenda. Miért? – kérdezhetjük. Hafenscher Károly aláhúzta: megfogalmazódott az igény az újításra a gyülekezetekben, a lelkészi karban. Csapatmunka nyomán kirajzolódtak az irányvonalak, a közös felkészülés egyik jele például az Evangélikus Élet „Liturgikus Sarok” címmel jelentkező rovata is. Nem elég a múltból élni – Isten ma cselekszik velünk! Összefoglalásként hangsúlyozta: a lényeg a „nagy találkozás”, mert Isten randevút adott az embernek. A liturgia célja nem más, mint Isten erőterébe vezetni és ott megmaradni.

Köszönet Muntag Andornak

Rövid kávészünet után a délelőtt második felében a 80 éve született és sajnos már csaknem három éve halott Muntag Andor ószövetségi tanszékvezető professzorra emlékeztünk. Mint azt Szabó Lajos bevezetésként, személyes szavakkal felidézte: mindenki szeretett „Bandi bácsija” ezért az intézményért élt. Mi, akik a „Muntag-nemzedékhez” tartozunk, soha nem fogjuk elfeledni, hogy mindig volt egy jó szava a hallgatókhoz, hogy humorral szőtte át hallatlan felkészültségű ószövetségi előadásait, és hogy elkényeztetett minket: nem szigorral, hanem a tudósok nagyvonalúságával vizsgáztatott bennünket – szólt sokunk, volt hallgatók nevében is a rektor.

Muntag Andor életének, pályájának talán egyik kevéssé ismert szeletét: rendszeres teológiai munkásságát idézte elénk Csepregi Zoltán előadása, „Luther-reneszánsz a bibliakutatásban” címmel. Az életrajzi adatokat sorolva bontakozott ki előttünk a kiváló felkészültségű teológiai hallgató képe, aki ritkaságszámba ment akkor – s menne ma is! – társai között, hiszen Luther műveinek weimari kiadását, a vaskos köteteket szenvedéllyel olvasta kollégiumi szobájában, sőt a nyári szünidőben is. Érdeklődése hamar az Ószövetség és a héber nyelv felé fordult, kitűnő görög tudását már a teológiára érkezve „hozta magával”. A legismertebb és itthon, valamint külföldön az egyik legtöbbet forgatott, idézett ószövetségi kommentár az ő munkája: Jób könyvének magyarázata, de említenünk kell egyebek között Ámósz próféta könyvéhez készült tudományos művét is. (Jób könyvéről írt kommentárjának második kiadását erre a napra jelentette meg Luther Kiadó.)

Summa cum laude szerzett doktorátusa, monori lelkészi helytállása, másfél évtizedes teológiai professzori munkája, dékáni tiszte, a levelező teológiai képzés kezdettől fogva való irányítása – csak néhány adat. Ám aki ismerte, azt is tudja, hogy Bandi bácsi kora reggeltől késő estig tanszéki szobájában dolgozott, és soha nem küldött el egy hallgatót sem munkára vagy fáradtságra hivatkozva, aki ajtaján kopogtatott. (E sorok írója is mint volt tanítvány nagy hálával és köszönettel tartozik neki.)

Karasszon István református teológiai tanár, a délelőtt utolsó előadója „Muntag Andor és Jób könyve” címmel állított emléket a szeretett professzornak, és mint mondta, ha közelebb kerültünk akár az ő előadása által is Jób könyvéhez – a köszönetet ne mulasszuk el Muntag Andornak „címezni”. A megemlékezéshez mindenképpen méltó, nagyszerű teológiai előadás izgalmas szellemi teljesítményre késztette a hallgatóságot. Nem véletlenül fejezte ki elismerését a jelen lévő közönség.

Az emlékező beszédeket Muntag Andor gyermekei és unokái nevében felesége, Muntagné Bartucz Judit köszönte meg.

Doktorrá avatások és habilitációs oklevelek átadása

A múltból a jelenbe, napjaink fiatal tudós-kutatóinak ünnepléséhez templomi kamarazenével emlékezetessé tett „híd” vezetett ezen a napon, Finta Gergely és Johann Gyula szolgálatával.

Szabó Lajos rektori palástját magára öltve köszöntötte az EHE új doktorait: Varga Gyöngyit és Béres Tamást, a három, habilitációs oklevelet átvevő tudóst: ifj. Fabiny Tibort, Szabó Istvánt és Zsengellér Józsefet. Mint a rektor rámutatott: erősíti öntudatunkat, hogy ünnepelhetjük azon fiatal tudósainkat, akik most értek el pályájuk e kiemelt állomásához.

A rektor ismertette a néhai Csonka Albert lelkész emlékére létrehozandó, a liturgikai tanulmányokat támogató alapítvány tervezetét. Egyúttal köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a Dr. Sólyom Jenő Alapítvány keretén belül támogatást juttattak el az egyetem javára, külön megemlítve Sólyom Jenő profeszszor és Sólyom Károly püspökhelyettes leszármazottait.

Az ilyenkor szokásos rend szerint dr. Reuss András, a Doktori és Habilitációs Tanács elnöke számot adott a doktori cselekményekről. Ezek szerint Varga Gyöngyi „Az elsőszülött áldása” című doktori disszertációját magna cum laude minősítéssel, Béres Tamás „Metafizika és hermeneutika, a mítosz értelmezése Paul Tillichnél” címmel írt disszertációját szintén magna cum laude minősítéssel védte meg.

A laudációkat Fabiny Tamás docens ismertette, majd az ünneplő közönség fennállva hallgatta meg a doktori fogadalmat.

A három habilitációs oklevél átadására ezután került sor a nap záró eseményeként. Zsengellér József köszönő szavaiban megemlékezett a tragikusan elhunyt Andorka Eszterről is. Majd a jelenlevők csendes imádságban gondoltak a közelmúltban elhunyt Dizseri Tamásra, Magassy Sándorra és Andorka Eszterre.

Az ünnepi eseménysort fogadás zárta. A beszélgetések, a találkozások, a közösség megélésének örömével gazdagodva kapott új erőt minden résztvevő a tudománynak ezen a méltó formában és tartalommal rendezett ünnepén. Dicséret illeti a szervezőket a precíz, pontos lebonyolításért, a vendéglátásért, de elsősorban is a tartalmasan összeállított programért. Az első Dies Academicust reméljük, sok hasonló követi majd a jövőben!

Kőháti Dorottya

Regionális hozzárendelés: Evangélikus Hittudományi Egyetem