Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 19 - Mesenap óvódásoknak

evél&levél

Mesenap óvódásoknak

Az óvodások számára rendezett mesenap egyik szereplője
Mese, vidámság, tapsvihar. Ezúttal azonban nem színészek szórakozatták a gyerekeket, hanem ők saját magukat, hiszen elmondhatták kedvenc meséiket. Minderre a soltvadkerti evangélikus gyülekezet Találkozás Házában került sor április végén, a helyi evangéli- kus óvoda szervezésében.

A 14 középsős és a 17 nagycsoportos a soltvadkerti és a környékbeli óvodákból (Kiskőrösről, Kecelről, Bócsáról, Tázlárról) érkezett az idei mesenapra. Mint Lakatosné Hachbold Éva, a házigazda evangélikus óvoda vezetője megnyitójában elmondta, a szülők és nagyszülők mosolya mellett a mese és az ének az első nagy gyermekkori élmény, ami egész életre kihat. Befolyásolja a szókincset, a képzeletet és a későbbi fogalmazást. Mesét hallgatni öröm, mesét mondani nagy felelősség. Ha azonban minderre 4-5 esztendős kisgyermekek vállalkoznak, az egyértelműen csodálatos élmény.

A kicsik a stílusos színpadképbe állva, „a kerítés mellett” mesélhettek a közönségnek, melyet társaik, a családtagok és a zsűri alkottak. Ez utóbbi tagjai – Mátyus Lajosné tanárnő, Sinkovits Marianne (a Nemzet Színészének leánya), Gubacsiné Nyerges Gitta tanárnő, Frittmann Ibolya óvónő és Lehoczki Ferenc alpolgármester – több szempontot mérlegelve választották ki a legügyesebbeket.

A támogatóknak köszönhetően a résztvevőket kis uzsonnával vendégelhették meg a szervezők. Minden óvodás emléklappal, zászlóval és más ajándékokkal térhetett haza.

Ifj. Káposzta Lajos

Regionális hozzárendelés: Soltvadkerti Evangélikus Egyházközség