e-világ

Egyház és turizmus konferencia

Egyház és turizmus – első látásra talán úgy érezzük, hogy két külön világról van szó: az üzletet kereső és látó turizmus, illetve a lelki beállítottságú egyház más utakon jár. Ugyanakkor a turisztikai szakemberek munkájukban az egyházra vannak utalva, az egyház pedig szolgálati lehetőséget lát a turisták megszólításában. Ezért is volt fontos, hogy a Mátyás-templomi turizmusszervező cég – az Incoronata – vezetői április 29-re egy szakmai napra hívták össze mindazokat, akik a kérdésben érdekeltek. Egyházi vezetők, állami szakemberek, üzletemberek, turisztikai szakértők és kiemelt műemlékeket gondozó lelkipásztorok gyűltek egy asztal köré, hogy megismerkedjenek, tapasztalatot cseréljenek, és a jövőbeni együtt munkálkodás lehetőségeit kutassák. Egyházunkat a konferencián Szebik Imre elnök-püspök és e sorok írója képviselte.

Az egyház úton lévők közössége: communio viatorum. Vándorok vagyunk, nemcsak a bölcsőtől a koporsóig, hanem a jelen világból Isten örök világa felé is. Ígéretünk – „kettős állampolgárságunk” – erről szól, erre ad biztatást. Az egyház, mint az úton lévők közössége, tudja jól, hogy azokat, akik úton vannak, különös figyelmességgel kell segíteni. Így van ez még azokkal is, akik nem kényszerből, hanem önszántukból mennek valahová. „Azért indulok el egy útra – mondta újra meg újra egy bencés barátom –, hogy bennem is elinduljon valami.” Így tekintünk hát a turistákra: útra kelnek, esélyük van rá, hogy a szívük mélyén is elinduljon valami. Fülünkbe cseng a szentírási üzenet: „ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg” (Zsid 13,2).

Tudjuk azt is, hogy a kereszténység úgy születhetett meg, és úgy terjedhetett, hogy a gyülekezetek tagjai gyakorolták a vendégszeretetet. Pálnak, Péternek és „segédeiknek” nem volt sohasem gondjuk a szobafoglalással… Velük együtt az evangélium is útra kelt.

Az tehát nem kérdés, hogy az egyháznak és a turizmusnak köze van egymáshoz. A jó néhány előadás és referátum közül egyetlenegyet emelnék ki, Korzenszky Richárd tihanyi bencés perjel szavait: az egyház nem érdekközpontú, hanem értékközpontú turizmust szeretne megvalósítani. Azokat a kulturális és spirituális értékeket kínálná fel hívőknek és nem hívőknek, amelyek felett sáfárkodik.

Az asztal más és más oldalán ülőknek meg kellett tanulni a közös nyelvet, hogy mit jelent a „turisztikai termék”, illetve az „üzemeltetés”, mit kíván a másfél-két évre való előre gondolkodás, és mit fed a „fenntartható fejlődés” kifejezése. Az egyház nem turisztikai terméket kínál: Isten közelségét ajánlja fel. Ez a „specialitásunk”, az anyagi eszközök megszerzése, a gazdaságos üzemeltetés azt a célt szolgálja, hogy a kereső, bámészkodó, csak felszínes élményt hajtó turistáknak mély, krisztusi emberséget közvetítsünk az épületeinkkel, a vendégfogadás lelkületével, a felkínált programokkal, a rendelkezésre álló kincseinkkel.

Az egyik szakember szellemesen jegyezte meg: „a kastélyprogram tragédiája az, hogy a kastélyban már nem lakik ott a gróf…” A templom tragédiája lenne, ha csak építészeti látványossággá degradálódna, és nem lenne otthon a „ház Ura”. A templomainkban Isten van jelen – Lelke és emberei, az ott élő közösség által. Isten azonban nemcsak egy zártkörű csoportosulás Istene, hanem mindenkié. A turistáké is – hívőké, hitetleneké, keresőké. Felelősek vagyunk értük. Tartozunk nekik az „indirekt evangélizációval”.

„A kultúra nem olyan kincs, amelyet puszta őrzéssel meg lehet tartani” – mondta Klebersberg Kunó. A szeretet olyan kincs – teszi hozzá az egyház –, amely csak akkor lesz a miénk, ha elosztogatjuk. Úgy is, hogy régi-új csatornákat keresünk – a vendégszeretet csatornáit. Ehhez sok fantázia, leleményesség kell. No, meg – mint minden egyébhez – anyagiak. A szakmai nap folytatásaként ezeket a forrásokat is meg kívánja találni az együtt gondolkodók csapata.

Hafenscher Károly (ifj.)