Napról napra

Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Róm 1,20 (Zsolt 33,11; Jn 15,1–8; 1Jn 5,1–4; Zsolt 103) Kisiskolás koromban azt tanították nekünk, hogy a tudósok az élet keletkezésének minden rejtélyére választ tudnak adni. Manapság pedig – ennek ellentmondva – sok tudós ember annak a következtetésének ad hangot, hogy nem a véletlenek láncolata hozta létre az emberi életet a Földön. Isten a hatalmát és istenségét mind a teremtettségben, mind pedig a történelemben nyilvánvalóvá tette, csak észre kell vennünk.

Jézus találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: „Kövess engem!” Jn 1,43 (Zsolt 18,20; Róm 1,18–25; 2Sám 6,1–23) Két szó, és micsoda erő rejlik bennük, ha Jézus mondja ki ezeket. Több tanítványát is e szavakkal hívta el a Mester. Úgy hangozhatott ez a felszólítás az ajkán, hogy egészen a szívükig ért. Nem mérlegeltek. Nem gondolkodtak azon, hogy megéri-e követni őt, hanem feltétel nélkül elindultak. Vajon mi meghallottuk-e már ezt a hívó szót? Onnan lehet felismerni ezt, hogy a meghallásakor azonnal, feltétel nélkül követjük Urunkat.

Jézus mondja: „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” Mt 6,34 (Zsolt 139,1–2; 2Kor 5,11–18; 2Sám 7,1–16) Milyen sok felesleges aggodalmaskodástól lehetne megkímélni magunkat, ha komolyan vennénk Jézus intelmét. Ha Isten kezében tudjuk magunkat, akkor biztonságban vagyunk. Bár minket sem kerülnek el a veszedelmek, a fájdalmak és a szenvedések sem, a mennyei gondviselés tudata mégis megóv a felesleges aggodalmaskodástól. Jó tudnunk, hogy minden napon Mennyei Atyánk tenyerében tudhatjuk magunkat, életünket.

Az Úr hajlítsa magához szívünket, hogy mindig az ő útjain járjunk. 1Kir 8,58 (Lk 13,11–13; Jn 8,31–36; 2Sám 7,17–29) Salamon király mondta ezeket a szavakat, miután felszentelte a jeruzsálemi templomot, és megáldotta népét. Ő jól tudta, hogy nem az ember jóra való képessége miatt van bennünk az istenhit, hanem egyedül Isten ajándéka ez. Ha ő járja át a szívünket, akkor tudunk megmaradni a keskeny, de annál szebb helyre vezető ösvényen.

Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle. Mt 6,8 (Ézs 65,24; Róm 8,7–11; 2Sám 11,1–27) Jézus azt mondja, hogy az állhatatosan kérő imádságot már csak azért is teljesíti Mennyei Atyánk, mert kitartóan kérjük tőle. Most mégis másképpen fogalmaz, és szavai passzivitásra késztetnek. Pedig ő csak azt szeretné, ha úgy fordulnánk kéréseinkkel Istenhez, mint a gyermek az édesapjához. Mi bátran kérhetünk, de bízzuk rá a teljesítést, mert ő tudja csak igazán, hogy valójában mire is van szükségünk.

Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Zsolt 103,1 (1Thessz 5,23; Jn 19,1–7; 2Sám 12,1–25) Sokan azt gondolják, Istennek van szüksége arra, hogy az ember szüntelenül áldja és dicsőítse őt. Mintha ő valamiféle kegyúrként tekintene az emberre, akinek állandóan hálával tartozunk a bűnbocsánatáért. De aki valóban neki szánja az életét, az hamar felismeri, hogy nekünk van szükségünk a szüntelen Isten-dicsőítésre.

Jézus mondja: „Én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek nem tud ellenállni, vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem.” Lk 21,15 (Neh 5,9; Jel 22,1–5; 2Sám 15,1–12) Amikor azzal a missziói lehetőséggel ajándékoz meg minket Istenünk, hogy mások előtt vallást tegyünk hitünkről, gyakran kétségbeesünk. Ha előre tudunk róla, mindenre felkészülünk, megfogalmazzuk gondolatainkat. Sokszor talán éppen ezért kerüljük ezeket a drága alkalmakat. Pedig egyedül csak bölcsességet kellene kérnünk, hiszen Jézus megígérte, hogy velünk van a világ végezetéig, és vallástételünkben ő lesz a mi szánkkal!

Menyes Gyula