Élő víz
Élő víz
Magvetés
Régen vártuk a tavaszt. A hosszú, hideg tél alatt kiéheztünk a fényre és a melegre, testünk, lelkünk áhítozott már a nap simogató sugarai után. Egy nap aztán megérkezett. Derűsen, szelíden, biztatón és hívogatóan. Felnőtt és gyerek egyaránt csupa kitárt szív és lélek, mind szívjuk magunkba az édes virágillatot, a friss szellő üdítő leheletét.
Sietek a magvetéssel is, boldogan nyitogatom a kis tasakokat, tervezgetem, mit hova szórjak. És megakad a szemem a vetőmagos zacskó sarkán egy aprócska keretezett sorocskán: cca. 300 mag, aztán egy másikon cca. 500 mag, végül a csúcs: cca. 1500 mag. Megdöbbenek. A kezemben tartok négy csomag sárgarépamagot, mindegyikben körülbelül 500 kis életkezdemény lapul. És ennek csak elenyésző töredéke fog igazán felnőni, tápláló áldott termést hozni. Közel 2000 lehetőség, és nagy része elvész. Madár éhsége emészti fel, vagy kiegyeljük, mert sűrűn kelt, és agyonnyomná a másikat, gyökerében kárt tesz valami féreg, elszárad, megbetegszik, vagy más egyéb módon pusztul el. De azért évről évre elindulok vetni a magot, évről évre sokadmagammal együtt – reménységgel.
Elgondolkodva lépegetek a barázdák között, egy kép lebeg a szemem előtt. A keresztet vivő Jézust ábrázolja, amint roskadozva cipeli a könyörületből felvett terhet. Verítéke, mint megannyi vérvörös mag hull alá a szégyenfával földre rótt barázdák közé. Magvető. Fájdalommal és reménységgel, kereszttel és izzadtsággal – szántó és vető. Mindenkiért, mindenki számára szórta szét a szeretet ezer meg ezer csíráját. Itt van, tiétek a megváltás, a bűnbocsánat, az Isten ölelő karja, csak el kell fogadnotok, és gazdagon termővé teszi az életeteket. Aztán néhány mag valóban kikel, sok pedig mégsem ered meg.
Hogy miért, titok.
Szórom a vetőmagot, és szélben ringatózó zöld levelekről ábrándozom. Méhek és lepkék porozzák a virágokat, nap és eső táplálja, érleli, növeszti majd a termést. Ami kikelt. Ezekre gondolok, ezekre számítok, ezért folytatom a munkát. Ő is ezért tartott ki végig, egészen a keresztfáig. Tudta, hogy mindez nem hiábavaló. Lesz termés, lesz élet a magvetés nyomán. Egyszer majd látható lesz a munka gyümölcse. Nem rögtön, gyakran sokkal később, de idejében biztosan. Ő tudta, és benne én is megerősödöm. Érdemes. Így – reménységgel – hordozhatom, vethetem én is kitartóan tovább a szeretet-magvakat – az Ő nyomában haladva.
Füller Tímea