Kultúrkörök
II. Rákóczi Ferenc udvari festője a Nemzeti Galériában
A hazai köztudatban valóban így ismerik, tartják számon Mányoki Ádámot, holott négy évtizeden át Európa fejedelmi udvaraiban dolgozott. Az 1673-ban Szokolyán, sokgyermekes református lelkészcsaládban született Mányoki 12 esztendős korában nevelőszülőkhöz került Hannover környékére, a braunschweig-lüneburgi hercegségben fekvő Cellébe. Tanulmányai során 1703-ban Berlinbe telepedett át. Pályakezdése is a berlini udvarhoz kapcsolódott, majd a szász uralkodók udvari festője lett. Először 1707-ben jött Magyarországra, Rákóczi feleségének hívására, és 1712-ig Rákóczi szolgálatában állt. 1709-ig a fejedelmi udvarban, majd pedig külföldön teljesítette a fejedelem megbízásait.
A Magyar Nemzeti Galéria mint a magyarországi barokk művészet legjelentősebb alakját állította őt a 2003. évi tavaszi fesztiválra tervezett kiállítása központjába. A tárlat aktualitását a Rákóczi-szabadságharc kezdetének 300. évfordulója adja. Ki ne ismerné Mányoki híres II. Rákóczi Ferenc-portréját és a többi hiteles Rákóczi-képet? Az emlékkiállítás – Buzási Enikő kitűnő válogatásával és rendezésével, remek katalógusával – tartalmas történelmi visszapillantás lett.
A tárlat nem a művész tevékenységének teljes keresztmetszetét adja, inkább legreprezentatívabb műveinek bemutatására törekedett, valamint arra, hogy személyét mint a jelentős európai művészeti központokban működő udvari festőt ismerje meg az utókor, bemutatva az udvari élet egy-egy eseményét is. Ezért az „Egy arcképfestő pálya szereplői és helyszínei” cím nemcsak többet mond, többet is ad a megszokott kiállításoknál. Számos külföldi múzeum gyűjteményéből is látható számos Mányoki-portré, -metszet. A 91 műtárgyból 50-et a művész maga festett, és 10 olyan metszetet tekinthetünk meg, mely az elveszett portré után készült.
Növeli a kiállítás értékét, és érthetőbbé teszi az egyes művek születését a művész közvetlen környezetének bemutatása: egy gazdag életpálya szereplői, kortárskapcsolatai, a tárgyak, iratok, levelezések sok újat, érdekességeket feltáró válogatása, például a drezdai udvar életét nyitottá tevő dokumentumok, érmek, falikárpitok. Művei – az itt bemutatottak is, melyek közül nem egy most először látható – messze kiemelkednek az akkori hazai portréfestés átlagából. Sokszor hallottam már azt, hogy aki látta II. Rákóczi Ferenc portréját és az 1711-ben készült Önarcképét, megismerte Mányoki egész csodálatos művészetét és magát a művészt, az embert is. Én hozzátenném harmadiknak az 1750-ben festett „Ótestamentumi aggastyán”-t, és akkor valóban mindent tudunk Mányokiról, a művészről és az emberről. Mindhárom kép látható az augusztus 24-ig nyitva tartó kiállításon (Budavári Palota, C épület).
Schelken Pálma