Evangélikusok

A mai Deák téri ifjúság – és vezetőjük, ifj. Cselovszky Ferenc igazgató lelkész – meghívására dr. Fabiny Tibor egyháztörténész professzor, a negyvenes évek végi, ébredési ifjúság egykori vezetője tartott előadást a legendás időszakról. Pontosabban rendhagyó módját választotta a feladat megoldásának: mozgósította az akkori ifjúság egy részét, ily módon is élővé téve, hitelesítve mondandóját.

A háború után a protestáns egyházakon végigsöprő lelki ébredés a Deák téren főként az 1947–49-es években konfirmáltakat érintette, akik bizony ma már hatvanas éveik végét vagy hetvenes éveiket tapossák. De a lélekben ma is fiatal, az előadóval együtt kilenc egykori ifjúsági tag – négy „lány” és öt „fiú” – énekelt, imádkozott, beszélgetett a közel harmincfős mai ifjúsággal.

A bevezetés is rendhagyó volt. Fabiny professzor egy, az Élő Vízben, az evangélizáció lapjában 1949 februárjában megjelent cikkét olvasta fel, amely a Deák téri ifjúsági ébredést, a fiatalok bizonyságtételét ismertette.

Majd az akkori élményekről szóló mai beszámolók következtek, arról is szót ejtve, hogyan erősítette sajátos módon a hitbeli elkötelezettséget a kibontakozó politikai elnyomás, a diktatúra. Például egy fóti csendesnapot követően letartóztatták Fabiny Tibort, Szépfalusi Istvánt és Frenkl Tibort. Az volt a bűnük, hogy János evangéliumát osztogatták a fóti vasútállomáson. Egy éjszakát a váci börtönben kellett tölteniük, majd a kihallgatásuk után elengedték őket. Az egyik rendőr négyszemközt kérdezte meg: kaphatna-e ő is az evangéliumból, mivel felesége örömmel fogadná. A kihallgatás jegyzőkönyvét gépelő titkárnő megsúgta, ő is evangélikus, ne féljenek, jóra fordulhat ügyük. Végig érezték az Úristen szeretetét, boldogok voltak, hogy megvallhatják hitüket.

A másik, még inkább pontos leírásra váró esemény az ifjúság kivonulása volt a Deák térről, 1949 tavaszának a végén, Keken András igazgató lelkész felfüggesztése után. A „rendteremtés céljából” a Deák térre küldött Grünvalszky Károly lelkész úgy akarta megosztani az ifjúsági közösséget, hogy a nem a Deák téri gyülekezethez tartozó fiatalokat kiküldte a teremből, azzal, hogy ő most a valóban Deák tériekkel akar beszélni. Mindenki elhagyta a termet, és az ifjúság Gusztáv Adolf kedvenc énekének, a „Ne csüggedj el, kicsiny sereg…”-nek a strófáit énekelve kiment a közeli Erzsébet térre. Velük ment Scheer Nándi bácsi is, akit korábban szintén el akart küldeni életkorára hivatkozva a lelkész, ő azonban ószövetségi igével indokolta az ifjúsághoz való tartozását: „megújul a te ifjúságod, mint a sasé”.

Szépfalusi István szervezőkészségének és a befogadók szeretetének, bátorságának köszönhetően hónapokig az akkor még a Böszörményi úton működő budahegyvidéki gyülekezet és a Fébé (József utca) adott otthont a Deák téri ifjúsági bibliaóráknak.

Van-e különbség az egykori és a mai ifjúsági alkalmak között? – hangzott el a kérdés. Egyfelől nincsen, a mai fiatalok is Isten Igéjének hallgatására, tanulmányozására, imádságra, éneklésre gyűlnek össze. Ma az a többlet, hogy az énekek gitárkísérettel szárnyalnak.

Másfelől viszont – talán az akkori egyszerűbb, televízió nélküli élet is szerepet játszhatott ebben – az ébredés ifjúsága számára életformát is jelentett az egyházhoz tartozás. Hetente három alkalom volt: a szerdai bibliaóra, a szombati evangélizációs összejövetel és a vasárnapi közösségi együttlét. A fiatalok számos konferencián is részt vehettek. A rendszeres fóti csendesnapok mellett felejthetetlenek a szilvásváradi, gyenesdiási és egyéb táborok, találkozók. Utólag visszatekintve különösen érdekes, hogy a diktatúra sötét éveiben is viszonylag sokáig rendeztek konferenciákat. Ez részben az ébredés erejével, részben azzal függött össze, hogy az elnyomás egy ideig más célpon-tokra koncentrált.

Anélkül, hogy előre így terveztük volna, a Deák téri ifjúsági alkalom beszélgetését érdekes kettősség jellemezte.

Az ébredés kimagasló eseményei – Zászkalicky Pál fóti esperes evangélizációja, a finn teológus Talvitie Simo János szolgálata – mellett sok szó esett a gyülekezet akkori igazgató lelkészéről, Keken Andrásról, akinek a szolgálatát a diktatúra 1949. április végét követően több mint hét évig, 1956 szeptemberéig meggátolta: állásából felfüggesztették, majd internálták.

Keken András nem volt a szó szoros értelemében véve az ébredés embere, de igehirdetői és korát messze megelőző lelkipásztori, lelkigondozói kvalitásai révén sokakat vezetett Jézus Krisztushoz. Ő bízta meg a szolgálatra jelentkező fiatal jogászt, Fabiny Tibort az ifjúság vezetésével. Bandi bácsi jelenléte mindig ajándék volt az ifjúság számára, és ő is élvezte ezt a munkát. Ezen a találkozón is szinte minden régi ifjúsági tagnak volt mondanivalója arról, hogyan befolyásolta személyes sorsát, hitbeli elkötelezettségét a Keken Andrással való találkozás.

Lelkészek, gyülekezeti munkások, presbiterek, felügyelők kerültek ki azok közül az egykori Deák téri fiatalok közül, akik az 1948–59 közötti nehéz években ehhez a közösséghez tartoztak. (1954-ben került Hafenscher Károly a Deák térre, az ő szolgálatával konszolidálódott a gyülekezet élete, és új fejezet kezdődött az ifjúsági munkában is.) Az Úristen kegyelmét, az ébredés életre szóló hatását mutatja, hogy az akkori ifjúság kilencven százaléka felnőttként is megmaradt a Krisztus-követés útján, családjukban továbbadták a lángot, gyermekek, unokák kerültek be az egyházi élet vérkeringésébe. Többen a mai Deák téri ifjúság tagjai lettek, és ugyanaz a feladat áll előttük, mint amivel az elődök szembesültek: Isten ügyének képviselete a mai társadalomban, a mai egyházban. Nem könnyebb és nem nehezebb ez, mint egykor volt. Azonosak és sajátosan maiak a teendők, és azonos a holnap egyházáért érzett felelősség, amelynek lelkészei, gyülekezeti munkásai, presbiterei, felügyelői a mai ifjúságból kell, hogy kikerüljenek.

Jó volt megélni ezen a Deák téri estén a kegyelem munkálta kontinuitást.

Frenkl Róbert