Evangélikusok

Hazatért teremtő Urához

Tudtunk súlyos betegségéről. Többen imádkoztunk érte itt, Magyarországon is, mert úgy éreztük, hogy még van mondanivalója a számunkra, sokat bízott rá a Mindenható. December 12-én, 76 éves korában azonban hazahívta Mennyei Atyja, hogy ne kelljen tovább szenvednie.

Tatrangon született, majd Brassóban, Sepsiszentgyörgyön tanult, végül Székelyudvarhelyen végezte el a tanítóképzőt. Másfél évig tanított szülőhelyén, de úgy érezte, hogy Isten a teológiára hívta el őt, melyet 1954-ben fejezett be Kolozsvárott. Először Székelyzsomboron, majd 1956–1996-ig Sepsiszentgyörgyön volt lelkész, s közben Bajka Zoltán csernátoni református lelkipásztor felesége lett. Családi életükben megvalósították az igazi ökumenét. Sajnos gyermekük nem született, s férje 14 évi házasság után elhunyt.

Isten a nehéz időkben is megáldotta munkáját. Amikor a templom nélküli egyházközség gyülekezeti házát kisajátították, mivel oda egy lakótelepet építettek, Bajka Katalinnak sikerült e helyett az épület helyett egy családi házat szereznie a belvárosban, amelyből egy imaházat alakítottak ki. Hosszú küzdelem után engedélyt kapott az udvar felől egy nyeregtorony építéséhez is. (Az utcafrontról ezt nem engedélyezték volna, nehogy a torony felhívja a figyelmet arra, hogy ott Isten népe találkozik. A harangocska csengő szava azonban hűségesen hívogatta az utca emberét is.)

A Lutheránus Világszövetség 1984-es nagygyűlése alkalmából került személyes kapcsolatba a budapest-kelenföldi gyülekezettel. Id. Bencze Imre, mint jó egyháztörténész, számon tartotta, hogy a háború előtt a sepsiszentgyörgyi gyülekezet szórványában épülő kézdivásárhelyi templomhoz az úrvacsorai edényeket a kelenföldi asszonyok adták. Ezért arra kérte a szervezőbizottságot, hogy a lelkésznőt Kelenföldre osszák be. A találkozás sikerült, s meghitt barátság alakult ki a két gyülekezet között. Számunkra mindig emlékezetes marad egy-egy erdélyi út, mert Bajka Katalin vezetésével megelevenedett minden hely és momentum. Mint egy élő lexikon, úgy ismertette Erdély történelmét, irodalmát s ezek helyi vonatkozásait.

A városba költöző vagy a falurombolás elől menekülő embereket megkereste, s így a gyülekezet az ő szolgálati ideje alatt megháromszorozódott. Kicsi lett az imaház. Ekkor kezdtek el közösen imádkozni egy templomért. Imádságuk eredményeként kapták meg azt a telket, ahol most már az új, modern templom áll.

Ebben a templomban ravatalozták fel, és itt is volt a temetési szertartás december 14-én. Erdélyi szokás szerint előző este virrasztást tartottak Raduch Zsolt brassói lelkész vezetésével, amin vagy 150-en vettek részt. A temetés szombaton 12 órakor kezdődött, de már 10 órától nyitva állt a templom, s a koporsó körül presbiterek, lelkészek, majd székely ruhás lányok álltak díszőrséget. A gyülekezet tagjai az első pillanattól kezdve érkeztek, hogy méltóságteljesen, csendben köszönjenek el lelkésznőjüktől. Sok beöltözött lelkész is jelen volt. Mózes Árpád kolozsvári püspök végezte az igehirdetést, Domokos Jenő türkösi és Zelenák József helyi lelkész a liturgiát. Megható volt, hogyan köszönt el az elhunyttól Kovács László nyugdíjas lelkész, aki Sepsiszentgyörgyön elődje, sőt hitoktatója is volt. Az egyetemes lelkészi kar, a nyugdíjasok kicsiny csapata, a kelenföldi testvérgyülekezet és a helybeli református lelkészkollégák is elbúcsúztak tőle.

A templomból hosszú autósor és autóbuszmenet kísérte ki a 20 kilométerre fekvő csernátoni temetőbe, ahol a feltámadás reménységével a férje mellé helyezték el.

A koszorúra szánt összeget a templom előtt felállítandó Luther-szobor alapjára kérték befizetni. Nálunk a budavári gyülekezet lelkésze, Bence Imre vállalta a magyarországi adományok összegyűjtését és a szoboralaphoz való eljuttatását.

Bajka Zoltánné Fejér Katalin emléke legyen köztünk is áldott!

Missura Tibor