Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 2 - Sajtóközlemény

Közlemények, nyilatkozatok

Sajtóközlemény

Megszűnik a nemzetközi Ordass Alapítvány

Legutóbbi ülésén a nemzetközi Ordass Alapítvány elnöksége úgy határozott, hogy az alapítvány 2002. december 31-i hatállyal feloszlik. 1983-ban azzal a céllel alakult az alapítvány, hogy megőrizze Ordass Lajos magyar evangélikus püspök szellemi örökségét, és Magyarországon kívül biztonságos helyen őrizzen meg fontos egyháztörténeti dokumentumokat, megmentve ezeket attól, hogy a kommunista uralom alatt házkutatások és elkobzás áldozatává essenek Magyarországon.

Az alapítás óta eltelt húsz év alatt az alapítvány segítséget adott Ordass Lajos műveinek kiadásához, kezdeményezett és rendezett szemináriumokat, konzultációkat és kutatói projekteket, továbbá széles körű levéltári anyagot gyűjtött a Magyarországi Evangélikus Egyház elmúlt 60 évének történetéről.

Az alapítvány vezetőségének határozott benyomása, hogy az utóbbi években egyre erősebb érdeklődés mutatkozott fiatal kutatók részéről – Magyarországon éppúgy, mint más országokban – az utóbbi évtizedek történetének kutatása iránt. Ugyanakkor a kommunista rendszer összeomlása után az alapítvány elnöksége úgy látta, hogy célszerű lenne az Ordass-archívumot Magyarországra szállítani, és ott kutatók számára hozzáférhetővé tenni. Miután az Ordass-archívum 72 doboznyi levéltári anyagának leszállítása a Magyar Országos Levéltárba 2001 nyarán már megtörtént, az elnökség elérkezettnek látta az időt az alapítvány feloszlatására.

Ordass Lajost 1945 őszén választotta püspökévé a Magyarországi Evangélikus Egyház, de 1948-ban letartóztatták, koholt vádak alapján börtönbüntetésre ítélték, majd püspöki hivatalától is megfosztották. Rövid időre ismét gyakorolhatta hivatalát 1956–58-ban, de újból eltávolították, és 1978-ban bekövetkezett haláláig a külvilágtól élt Budapesten. Alelnökévé választotta a Lutheránus Világszövetség két időszakra (1947–52 és 1957–63 között), majd élete végéig tiszteletbeli tagja volt a világszövetség végrehajtó-bizottságának (bár egyetlen ülésre sem juthatott ki). Nagyszámú kéziratot hagyott hátra, ezek között saját művein kívül sok fordítást is a különböző nyelveken megjelent teológiai, építő jellegű és szépirodalmi művekből.

A nemzetközi Ordass Alapítvány elnöksége (kuratóriuma) skandináv (északi), német és amerikai egyházi vezetőkből és egyháztörténészekből állt. Elnöke volt Henrik Hauge norvég főesperes (1983–90), Landesbischof Joachim Heubach (1991–99) és Per Lřnning norvég püspök (1999–2002). A titkári tisztet kezdettől fogva Terray László lelkész (Rĺde, Norvégia) töltötte be.

(Angol nyelvű sajtóközlemény fordítása)