Keresztény szemmel

Valódi csoda

1. lelkésznek föl kellett adnia azon a délelőttön egy levelet a közeli postán, s onnan mehetett annak a tudományos társaságnak az ülésére, amelynek közel húsz éve megbecsült tagja. Ennek lelkipásztorként is hasznát vette és veszi, főként emberismereti szempontból. Ám amikor dolgavégezetten kilépett a postakapun, úgy érezte, hogy lábai minden lépésnél gyengülnek, bármilyen ok nélkül. Megdöbbent: minden eléképzelhető okot összehordott ijedtében. Talán a bénulás kezdete ez? Akkor már csak azért fohászkodott, hogy közeli lakásukig el tudjon vánszorogni. Ez megadatott neki. Ott lerogyott a pamlagra. Két-három lihegős perc után ima tört fel belőle: „Irgalmas Istenem, előtted nincsen lehetetlen, és ha terved van velem, s nem terjed tovább ez a félelmetes gyengülési roham, akkor egyetlen perc alatt is meggyógyíthatsz engem!”

Könnyek között s a legbizonyosabban hitte az Úr gyarló szolgája: ha ezt az ő mennyei gazdája akarja, akár nyomban be is következhet a gyógyulás. Fél vagy másfél perc múlva, hirtelen egész testét átjárva mintha valami „gyógylobbanás” éreztette volna vele: meggyógyultál! Mégpedig nem is fokozatosan, hanem egy pillanat alatt.

Klinikailélektan-professzor barátjától néhány nap múlva megkérdezte, mit szól mindezekhez. Ő ezt kérdezte tőle: „Volt-e a levéllel kapcsolatban valami nagyon kellemetlen megérzésed, vagy a tudományos társaságotok valamelyik tagja keltett-e benned olyan ellenszenvet, amit elfojtottál magadban?” „Nem” – volt a válasz. „Bár ha lett is volna, igen nehezen okozhatott volna ekkora pszichoszomatikus reagálást.”

Mély csönd ölelte át őket. „Angyal repült át a szobán.” Az orvos szólalt meg végül: „Ez valódi csoda volt.”

N.