Keresztény szemmel

A készületlen haláltól ments meg, Uram, minket! Ez a mondat visszhangzik azóta a fejemben, amióta hallottam a Balaton-parti tragédiáról.

Ha az ember szabadságra megy, nem gondol arra, hogy ez lesz az utolsó útja. Lazítani akar, bepakolni a kedvenc olvasmányát, az új szabadidőruhát, a megszokott tárgyait – teljessé teszi a kényelmét. A pénzt befizette – megdolgozott érte –, és izgatottan nekivág az útnak. Fényképezőgépébe gyűjti az érdekes pillanatokat, hogy az otthon maradottaknak majd mesélni tudjon. Semmi rosszra nem gondol, inkább jó borokra, ízletes ételekre készül, elvégre nem háborús övezetbe megy.

Mi is hányszor indulunk el hasonlóképpen. S hányszor menekültünk már meg a készületlen haláltól… Az értelmetlen haláltól – mondják mások. – Ha lenne Isten, nem engedné meg az ilyesmit! Igen, csakhogy Isten nem úgy tekinti a világot, mint a gyermek a játékvasutat. Nem játszik karambolt, és nem is hibázik a sínek építésénél. Nem. Ő megteremtette a világot, és túláradó szeretetből teremtette az embert a maga képére s hasonlatosságára. Sajnos az ember az, én vagyok az, aki nem figyelek oda Őrá. Nem figyeltem oda már az Édenben sem, bujkáltam előle, dacosan jöttem ki a Siralomvölgybe – s hiába jött utánunk Krisztus, mi magunk akarjuk berendezni a Földet, és Édenkertet hazudunk rá. Csakhogy ennek nagy ára van. Ára lehet ennek a földi létünk, de akár az üdvösségünk is. Fohászkodjunk azokért, akik most elvesztették hozzátartozóikat, hogy vigaszt találjanak – és azokért, akik hirtelen s talán készületlenül találkoztak a Teremtővel. Irgalmas tenyereden tartsd meg őket, Mindenható!

Minket pedig őrizz meg a hirtelen haláltól.

(Elhangzott a Duna Televízió Élő egyház című műsorában 2003. május 11-én.)

Zöldy Pál