A vasárnap igéje

Húsvét ünnepe után 4. vasárnap (Cantate)

A Jeruzsálembe tartó zarándokok az Olajfák hegyének lejtőjéhez érve pillanthatták meg először a Sion hegyén álló templomot. Jézus korában is élt az ősi szokás, hogy innentől énekelve haladtak céljuk felé. Mire Isten színe elé értek, teljesen áthatotta lelküket az ajkukon zengő hálaadó zsoltár.

Történetünkben Jézus is egy zarándoksereg élén közeledik a városhoz. Követői ajkán – az ő közelében – az ősi zsoltárok most másként zengenek, mint a megszokott zarándokénekek. Öröménekük Jézusra nézve dicsőíti az Istent. Hiszen látták Jézus csodáit, és felismerték bennük az Istenre mutató jelet. Megérezték a Jézus által cselekvő Isten jelenlétét.

Nemcsak a tizenkettő énekli a hálazsoltárt, nem is a hetvenkettő, hanem mindenki: a Jézust körülvevő egész zarándokcsapat, amelyet az evangélista a tanítványok sokaságaként említ. Amikor hallották és látták mindazt, ami történik, mindnyájan tanítvánnyá lettek, és most – Jézust követve – mindnyájan énekelnek!

Mint mindig, most is feltűnő, hogy a Jézussal szemben állók nem egyenesen Jézussal szállnak szembe. Erre nincs is merszük! Jobbnak látják, ha a tanítványokat veszik célba. Mintha nem is Jézus személye okozna nekik gondot, hanem csak az ellen lenne kifogásuk, amit tanítványai énekelnek.

Akadnak ma is olyanok, akiket zavar a tanítványok éneke. Valaki ezt mondta: „Hiába hív a templomba, nem megyek el. Nem bírom hallgatni, ahogy a mellettem ülő asszony hangosan énekel.” „Zavar az ének a temetőben” – mondja másvalaki. „Csendben szebb, mélyebb a búcsúzás.” Milyen furcsa, hogy ugyanezeket nem zavarja, ha a lakodalomban félig ittasan nótázgatnak. Maguk is szívesen csatlakoznak hozzájuk. Autójukban is bömböl a magnó. Az idétlen hangzavarhoz rekedt hangon erőlködő énekes asszisztál dallamtalan se-szöveggel. Akik a tanítványok énekét nem bírják hallgatni, azok közül sokan ilyen koncerteken „csápolnak”, sőt maguk is egyre hangosabban dalolnak a karban, úgy, ahogyan a színpadon vonagló népszerű sztár biztatja őket.

Ilyenek a történetbeli farizeusok is. Csupán az a különbség, hogy ők a tanítványok énekének szövegét tartják veszélyesnek, ezért tanácsolják Jézusnak, hogy hallgattassa el őket. A mai világ farizeusai a fenyegető veszélyt nem Isten dicséretében látják. Őket az zavarja, amiről nem szól a tanítványok éneke, bár – szerintük – szólnia kellene. Mert a mi énekünk nem dicsőíti a bűnt, nem magasztalja a házasságtörést, a lopást, az ügyeskedést. Nem szól elismerően a nyugdíjról, az inflációról, az áremelkedésről, a gazdasági fejlődésről. Nem méltatja erényként a ferde erkölcsöt, nem állít oltárt a másságnak. Ezekről nem zengünk zsoltárt, hanem Pál apostol szavait fogadjuk el útbaigazításként: „Isten embere, ezeket kerüld!”

Mi azért áldjuk és magasztaljuk Istent hálaénekünkkel, mert keresztségünk által gyermekeivé fogadott minket, és ebben konfirmációnk alakalmával – Jézus Krisztus által – megerősített. Dicsőítjük Isten azért a sokféle áldásért is, amiben a gyülekezet közösségében részesít. Bennünket az ilyen ének szokott felemelni.

Amikor Jézus a megszólaló kövek példáját idézi, a ma gyülekezetét is inti. Tudjuk, hogy a kő – ha eldobják –, tompa puffanással ér földet. Viszont érces hangot ad, ha kalapáccsal ütik meg. De hol van ez az emberi hangtól? Hát még az énekszótól? Jézus a jeruzsálemi templom köveinek megszólalásával példázza azt az emberi fülnek elképzelhetetlen és elviselhetetlen hangot, amely akkor szólal meg, amikor a tanítványok éneke elhallgat. A kövek hangja – mint prófécia – arról tanúskodik, hogy Isten akkor sem marad áldás és magasztalás nélkül, ha a mi áldó és magasztaló énekünk elnémul. Csodáit akkor hangosan fogja hirdetni a teremtett világ, és még a köveknek is lesz mondanivalójuk!

Cantate! Énekeljetek az Úrnak új éneket! Ma is hangzik ez az ősi felszólítás. Halld meg ebben az ősi felhívásban az örök-új lehetőséget, hogy te is zenghetsz az Úrnak áldást és magasztalást...

Imádkozzunk!

Mindenható Isten! Szerető mennyei Atyánk! Dicsőítünk és áldunk Téged szívvel, szájjal és zengő énekkel, mert egyedül te vagy hatalmas, te vagy diadalmas, és csak te vagy szent. Nagyok a te cselekedeteid, és csodálatos a te irgalmad. Boldog örömmel teszünk tanúságot arról a békességről, amellyel betöltöd gyermekeid szívét az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örökkön-örökké. Ámen.

Id. Detre János