Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 20 - Ortodox keresztény egyházi napok

Keresztutak

Ismerjük meg jobban egymást!

Ortodox keresztény egyházi napok

Házigazdák és vendégek a Szerb Egyházi Múzeumban
Első ízben tartottak ortodox keresztény egyházi napokat Szentendrén. A május 10–11-ig tartó rendezvénysorozat lehetőséget teremtett arra, hogy az érdeklődők az ortodox tagegyházak életével és kultúrájával is megismerkedhessenek.

Görög Tibor, a programot szervező Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) főtitkára lapunknak elmondta, hogy az összesen tíz egyházat tömörítő ökumenikus tanácsnak öt ortodox tagja van: a szerb, az orosz, a bolgár, a román, valamint a görög ortodox egyház. (A tagegyházak mellett még további 17 egyház, illetve egyházi szervezet megfigyelő státussal vesz részt a közös munkában.)

Az ortodox keresztény egyházi napok célja a különböző ortodox közösségek értékeinek szélesebb körű megismertetése. A jelenlegi, első alkalom házigazdája a szentendrei székhelyű Budai Szerb Ortodox Egyházmegye volt, melynek joghatósága alá tartoznak a magyarországi szerb egyházközségek és a grábóci női kolostor, főhatósága pedig a Belgrádi Patriarchátus.

A kétnapos esemény első aktusa a Szerb Egyházi Múzeumban zajlott, ahol bemutatták Miroszláv fejedelem evangéliumának nemes másolatát. Ez a 12. századból származó kéziratos könyv tudomásunk szerint a legrégebbi, szerb nyelven íródott egyházi mű. A miniatűrökkel díszített kiadvány evangéliumi részleteket tartalmaz, melyeket görögből fordítottak az akkori szerb nyelvre. Miroszláv fejedelem evangéliumának egyes részletei először 1986-ban jelentek meg nyomtatásban. A Szerb Ortodox Múzeumban látható, korszerű, digitális technikával készült nemes hasonmás különlegességét az adja, hogy ez az első teljes másolat.

A program a Pest Megyei Művelődési Központban folytatódott. Pantelic Lukijan püspök üdvözlő szavai után Hrizosztomosz püspök, a Szerb Patriarchátus Szent Zsinata küldötte üdvözölte a jelenlévőket. A meghívott vendégek soraiban – D. Szebik Imre elnök-püspök, valamint Ittzés János püspök személyében – helyet foglaltak egyházunk képviselői is. Hrizosztomosz püspököt Djordje Djukits követte. A Vajdasági Tartományi Kormány miniszterelnöke arról beszélt, hogy átalakulóban lévő országa szeretné rendezni kapcsolatait mind a kisebbségekkel, mind az egyházakkal, mind pedig a szomszédos országokkal. Szerbia és Montenegró nevében megköszönte hazánk minden korábbi segítségét.

A magyar kormány üdvözletét hozta dr. Gulyás Kálmán, a közelmúltban kinevezett új egyházügyi államtitkár, aki megjegyezte: kétszeresen is oka van az örömre. Egyfelől ennek a kezdeményezésnek, másfelől pedig annak örül, hogy Magyarországon minden feltétel adott ahhoz, hogy az itt élő kisebbségek szabadon gyakorolhassák hitüket. Gulyás Kálmán hangot adott azon reményének is, hogy a rendezvény a jövőben is folytatódik.

„Évszázadok óta élünk együtt, különböző felekezetű keresztények, és mégis olyan keveset tudunk egymásról. Az elmúlt évtizedek – a próbatételek elhordozása és a közös sors felismerése – közelebb hoztak minket egymáshoz. Leomlófélben vannak az ortodoxokat és a protestánsokat, valamint az ortodoxokat és a katolikusokat elválasztó falak” – mondta dr. Márkus Mihály református püspök, a MEÖT elnöke, majd így folytatta: „Továbbra is együtt élünk majd, ezért ismerjük meg jobban egymást. Ebben segítsen ez a rendezvény is.”

A szentendrei szerbek himnuszát követően dr. Sztojanovity Ljubivoje, a Belgrádi Teológiai Egyetem professzora, a Szerb Patriarchátus hetilapja főszerkesztőjének előadása hangzott el. „Az ortodox keresztények felelőssége a harmadik millenniumban” címmel tartott beszédében hangsúlyozta az alkotó magatartás fontosságát és azt a tényt, hogy az egyházi élet is előrehaladást jelent. Ma olyan kihívásokkal kell szembenéznünk, mint a politika, a gazdaság, a nemzet „istenítése”. Szolgálatunk célja nem mások – erővel történő – megváltozatása kell, hogy legyen, hanem saját nyitottságunk, a változásra való készségünk – mondta a professzor.

A köszöntő és az előadások mellett a programot a szentendrei Jávor kórus, valamint a Szerb Általános Iskola és Gimnázium énekkara tette színesebbé. Emellett színpadra lépett még Rusz Milán és Arnerity Neda színművész, valamint a Temesvári Szerb Ortodox Egyházmegye kórusa és a Tabán néptáncegyüttes is.

A kétnapos rendezvénysorozat záróakkordjaként május 11-én, vasárnap – az ortodox egyházak vezetőinek részvételével – ünnepi istentiszteletet tartottak Budapesten.

Az ortodox keresztény egyházi napokat ezentúl minden esztendőben az ortodox húsvétot követő második hétvégén rendezik majd meg. Jövőre, 2004. április 24–25-én Gyula ad otthont az eseménynek, melyen a Magyarországi Román Ortodox Egyház mutatkozik be.

Gazdag Zsuzsanna