A közelmúlt krónikája

Egy érdekes előadásnak, valamint a hozzátartozók őszinte, személyes hangú beszámolóinak köszönhetően május 6-án hittudományi egyetemünk diákjai alaposabban megismerkedhettek az 1945-ös gyömrői vérengzés történetével.

„Kutatási témám az egyház és politika viszonya. A tíz alkalmat felölelő, »A Bányai Egyházkerület első találkozásai a baloldali diktatúrával« címet viselő előadássorozatomat azért tartom fontosnak, mert lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy jobban megismerjék hazánk történelmét és benne egyházunk közelmúltját is. Ezt a törekvést szem előtt tartva – az 1944. október végétől 1945. július 1-ig tartó időszak, azaz Raffay Sándor püspökségének tárgyalásánál – semmiképp sem feledkezhetünk el a gyömrői vérengzésről” – nyilatkozta lapunknak Böröcz Enikő, az EHE doktorandusza, az Evangélikus Országos Levéltár tudományos munkatársa az általa vezetett szeminárium megkezdése előtt.

Előadásában felvázolta az akkori viszonyokat. A Pesti Egyházmegye középső részén Péteri község (Mendével, Ecserrrel, Maglóddal, Tápiósáppal és Úrival együtt) a gyömrői járáshoz tartozott. Gyömrőn – röviddel a front elvonulása után – direktórium, majd nemzeti bizottság alakult. A direktórium tagjai 1919-es kommunisták, valamint munkaszolgálatból, illetve náci haláltáborokból visszatért magyar és zsidó személyek voltak. Majdnem bizonyos, hogy a direktórium és a nemzeti bizottság közti eltérő célok, módszerek és eszközök robbantották ki az 1945. február végétől május elejéig tartó – az eltűnésekre és gyilkosságokra utalva –, később gyömrői vérengzésnek nevezett eseményeket. „A direktórium tagjai rövid úton elintézték a nemzeti bizottság leendő vezetőjének tekintett személyt, majd az egész járás területéről elkezdték válogatás nélkül letartóztatni az embereket” – tudhattuk meg az előadásból.

Böröcz Enikő részletesebben szólt Csaba Gyula péteri alesperes-lelkészről, valamint Hunka Béla maglódi presbiterről. Az előbbit megkínozták, megcsonkították és megölték, az utóbbi ettől megmenekült ugyan, de letartóztatás, kínzás, állásvesztés és internálás lett az osztályrésze.

Az 58 esztendővel ezelőtt történtekre és annak következményeire emlékezett vissza Csaba Gyula lánya, Csaba Jolán és unokája, Csaba Péter, valamint Hunka Noémi, Hunka Béla lánya. Elmesélték, hogy nehéz volt úgy élni, hogy nem járhattak utána az eseményeknek, nem beszélhettek arról, ami történt. „Mit lehetett tenni? Tovább kellett élni. Édesapám jelképes temetési igéjeként a Miatyánk egy részletét választottam: »és bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek« (Mt 6,12), mert ő engem nem a bosszúra tanított” – mondta Csaba Jolán. Hasonlóan vélekedett Hunka Noémi is: „Édesapám úgy tartotta, hogy cselekedhet bárki bármit, akkor is jónak kell lenni.”

„Egyelőre tizenöt ember eltűnéséről van tudomásom, de közülük hat hullája már előkerült” – írta Dálnoki Miklós Béla miniszterelnöknek címzett levelében Futó Dezső kisgazda képviselő 1945. május 18-án, majd így folytatta: „Itt valamit tenni kell! Nem lehet fontos sem miniszter, sem államtitkár személye. Itt nem lehet pártkérdés, s nem lehet semmiféle szempont, csak egy, a rend megszilárdulásának szempontja.”

Érdemi lépések azonban sokáig nem történtek, mindenki igyekezett elhallgatni az eseményeket. A Legfőbb Ügyészség vizsgálati eredményei 1991-ben kerültek nyilvánosságra. A következő lépést az idei, 34. Magyar Filmszemle jelentette, ahol – amint arról lapunkban is beszámoltunk – bemutatták Kisfaludy András rendező „Gyömrői gyilkosságok” című megrázó alkotását.

Gazdag Zsuzsanna