A hét témája
Az anyákra gondolok
Hiszem, hogy velem együtt milliók imádkoztak a háború elkerüléséért. Gyarló embernemünk kezében nincsen más fegyver. Hiszen soha egyetlen háború nem végződött úgy, ahogyan és amikorra elhatározták. A tapasztalat azt mutatja, hogy minden háborúnak vannak győztesei és vesztesei. Én azokra gondolok, akiket ilyenkor a legfájóbb veszteség ér: az anyákra.
Minden szülésnél ott leselkedik az életadás mellett a halál gondolata is. A szülő anya a sír partján áll. Mire gondolhattak azok az anyák, akiknek a halálküzdelem közepette megszült fiuk ez idő tájt hadköteles lett? Bár jól tudjuk, hogy a háborúkban nincs túl nagy különbség a katonák és a polgári személyek biztonsága, életben maradása között, a küzdelmek hallatán mégis elsősorban a katonákra gondolunk. De vajon hány százezer anya szíve hasadt meg, amikor megkapták azt az értesítést, ami ilyenkor jöhetett? „Ezért szültelek, ezért neveltelek?” – kérdezhették...
Annak idején édesanyám mint menyasszony édesapánkért, aztán a fiaiért reszketett, a békének nevezett időben pedig a hazai eltűnések keserítették az anyák életét. Ki tudhatja előre, milyen szörnyű meglepetések jöhetnek még, amikről nem tudhatunk…
E sorok írója még mindig bízik a szinte lehetetlennek tűnő tényben: egyszer lehet még megállás! Talán van még megoldás arra, hogy minél kevesebb szülőnek, embernek kelljen fekete ruhában járnia egy életen át…
Böröcz Sándor ny. lelkész