Keresztény szemmel

Napjainkban a lelkészi szolgálat számos új és érdekes kihívásával találkozunk. A rendszerváltás óta kinyílt a világ: a lelkipásztorok a gyülekezetek építése érdekében nagyon sok új dolgot megtehetnek, és ezekkel a lehetőségekkel feltétlenül élniük is kell.

Mindezek mellett a lelkészi hivatásnak van egy nagyon fontos eleme, amely nem látványos, nem ígér azonnali feltűnő sikereket, de meggyőződésem szerint a gyülekezetépítés legfontosabb eszköze: a gyülekezeti tagok rendszeres látogatása.

Mit jelent ma magányos embereket vagy családokat otthonukban felkeresni? Mindez nem más, mint egy kissé kellemetlen protokolláris esemény, követendő kedves udvariassági forma, vagy ezeknél sokkal többről van szó?

A gyakorlati teológia szerint a látogatás az igehirdetés speciális, személyhez szóló módja, és ebben a megfogalmazásban nagyon mély tartalom van! Ilyenkor a lelkész személyes hangon hirdeti Isten igéjét egy konkrét élethelyzetben lévő család számára. Ha mindez megvalósul, akkor a látogatás nem lesz más, mint ünnep. Ünnep a mindig rohanó családnak, a boldog ifjú párnak és az egyedül gyászoló özvegynek. Gyülekezeteink tagjai ugyanis napjainkban is szívesen látják lelkészüket otthonaikban.

A látogatás ugyanakkor nemcsak híveinknek ünnep, hanem a lelkészeknek is! Megismerik a padban ülő testvéreiket, s ezáltal a prédikáció is személyesebbé válik. A látogatás után könnyebben omlanak le a falak, megszűnik a távolság a „nagytiszteletű úr” és a gyülekezeti tagok között.

Felmerülhet persze a kérdés, hogy érdemes-e a lelkipásztornak gyorsan szaladó idejéből órákat egyetlen emberre „pazarolnia”.

Igen, érdemes, mert ha erről lemondunk, szegényebb lesz a gyülekezet és a lelkész egyaránt. Érdemes, mert ha erről elfeledkezünk, nem fognak épülni gyülekezeteink.

Kinyílt előttünk a világ, éljünk a felkínált lehetőségekkel, de ne feledkezzünk meg soha a gyülekezetépítés egyik legfontosabb eszközéről – hogy néhány órára evangélikus otthonainkban és lelkészeink szívében valóban ünnep lehessen.

Deák László