Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 21 - A bonyhádi evangélikus gimnázium és kollégium honlapja

Evangélikusok

Egyház és világháló

A bonyhádi evangélikus gimnázium és kollégium honlapja

Elöljáróban két gondolat jutott eszembe. Az egyik egy pár évvel ezelőtti dalszövegrészlet, amely valahogy így hangzik: „egy új világ helyett csak látványt tervezünk…”, a másik egy kificamított közmondás: „Madarat tolláról, iskolát honlapjáról”. Úgy helyes, ha az első minél kevésbé, a második pedig minél inkább igaz. Nehéz megfelelni mindkét törekvésnek: fontos, hogy a látvány érdekes, figyelemfelkeltő és -fenntartó legyen – ehhez naprakésznek kell lenni a honlapkészítő programok használatában. Ugyanakkor a látvány ne fedje el a lényeget, a tartalmat, e tartalom pedig érdemi, friss, tömör, áttekinthető legyen, hogy aki rátalál az iskola honlapjára, lehetőleg sokszínű képet kapjon az intézmény hétköznapjairól és ünnepeiről. Ez még nagyobb kihívás, mint a technikai készség. A honlap tartalommal való megtöltése igazi csapatfeladat, ami akkor végezhető jól, ha a tanárok és a diákok számára egyaránt fontossá válik, hogy a hasznos információk, a jelentős események, eredmények és tervek megjelenjenek a világhálón, és ezért hajlandók részt venni ebben a munkában.

A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium honlapja először 1999 nyarán került fel az Internetre. Igazi „egyemberes” munka volt, egy informatika-tanfolyam záródolgozataként született, igaz, azóta némiképp módosult. A ma látható változat a 2002/2003-as tanév elején készült el, de még nincs befejezve.

A www.petofi-bhad.sulinet.hu címet begépelve a látogatót először az iskola nevének kezdőbetűiből alkotott játékos kép fogadja, majd a főoldalra lépve megtekintheti a kínálatot.

Valamennyi oldal kísérőjeként a képernyő felső részét gimnáziumunk homlokzatának részlete, illetve az iskolajelvény díszíti.

Mit is rejtenek az egyes linkek? Az Iskola címszó alatt tulajdonképpen valamennyi menüpont megjelenik.

Képzések: Krähling Dániel esperes köszöntőjét rövid iskolatörténet követi. Mit kell tudni gimnáziumunk képzési rendjéről? Hasznos információkhoz juthat itt az érdeklődő a következő tanévben induló osztályokról, olvashat a jelentkezéssel és a felvételi vizsgákkal kapcsolatos tudnivalókról, de értesülhet a beiskolázási körzetünkben meghirdetett előkészítő szakkörök témáiról, időpontjairól is.

Kollégium: Reméljük, kellemes meglepetés éri az ide látogatót a fényképes bemutató oldalon keresgélve, és megtapasztalja, hogy nem véletlenül vagyunk büszkék a diákok elhelyezésének jelenlegi körülményeire.

Ütemterv: A tanév kiemelkedő feladatai olvashatók itt időrendben, mely fontos tájékozódási pontot jelent tanárnak, diáknak, szülőnek egyaránt. Az oldalt Kecskeméti Linda 11. osztályos tanuló készítette.

Elérhetőségeink: Hivatalos adatokra, az igazgató, a helyettesek és az iskolatitkár telefonszámára, az iskola web-címére lelhet itt az érdeklődő.

Sulilap: Az oldal az iskolaújság eddig megjelent számaiból közöl egy-egy izgalmasabb írást.

Osztályok: Ez a rész a honlap legelső változatában minden osztályról fényképet, névsort, órarendet tartalmazott. Ennek frissítése, karbantartása azonban igen sok munkát igényel, emiatt a szerző nem győzte. Jelenleg minden osztályból várjuk azok jelentkezését, akik erre a feladatra vállalkoznának – egyelőre eredmény nélkül. Hasonló a helyzet a sport- és egyéb versenyeredményekkel is, pedig igazán volna mivel büszkélkednünk.

A Tanárok ugrópont olyan oldalra vezet, ahol az iskola pedagógusainak névsora, legtöbbjük drótpostacíme, és ha van, honlapjuk címe található. Itt olvasható az is, hogy a kolléga milyen szakos, és melyik osztály osztályfőnöke.

Iskolánk egyik alapító intézménye az Oktatási Minisztérium által 2000-ben meghirdetett országos Arany János Tehetséggondozó Programnak. Az AJTP oldalon olvashatunk a program céljáról, a pályázás feltételeiről, de Harsányi Istvánt idézve ahhoz is megkísérlünk fogódzót adni, hogy miről ismerhető meg a tehetséges gyermek. Innen egy ugrópont vezet a program országos honlapjára (www.tehetseg.hu), valamint az AJTP matematikai munkaközösség-vezetőjének – dr. Katz Sándornak – az irányításával az AJTP matematika-honlapjára is eljuthatunk.

A BÖSZ oldalon a Bonyhádi Öregdiák Szövetség tagjainak figyelmébe ajánljuk főbb törekvéseinket. Utolsó menüpontunk pedig az EGOT, amely az evangélikus gimnáziumok első országos találkozójáról (1994) közöl fényképes beszámolót.

Sok tennivalónk van még, hogy a honlapunk által tükrözött kép egyre tisztább legyen. Addig is mindazokat, akik gimnáziumunk valódi képére kíváncsiak, szeretettel biztatjuk: látogassanak el hozzánk Bonyhádra.

Hohl Árpád

Regionális hozzárendelés: Bonyhádi Pet?fi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú M?vészeti Iskola