Evangélikusok

Az ökofeminizmus a radikális környezetvédelem és a feminista mozgalom házasságából született. Mind társadalmi, mind lelkiségi szinten felemeli a hangját a nők és a természet elnyomása és kihasználása ellen. A különbözőségeket, a rejtett női és természeti értékeket kutatja fel, hogy ezekkel is gazdagítsa és formálja azt a világképet, amely mindeddig szinte kizárólag az európai és észak-amerikai férfiak látásmódját és értékrendjét tükrözte.

Az ökofeminizmus azonban nem csupán egy környezetvédelem iránt érdeklődő női munkacsoport eszmerendszere, hiszen a célja a világ minél teljesebb megismerése és az emberek látókörének kiszélesítése: ajtót nyit a világra, a másra, az elrejtettre, az eddig figyelembe nem vettre.

Olybá tűnhet, hogy az ökofeminizmus annyira új keletű, hogy a történetéről még nem is beszélhetünk, holott mostanra már a harmadik korszakában járunk.

A mozgalmat főként fehér, európai nők indították útnak, akik felismerték, hogy a nők és a természet között számos közös vonás, kapcsolópont létezik. Különös súlyt fektettek arra, hogy mind a nők, mind pedig a természet életet ad, táplál, illetve az életet fenntartja, azt formálja, és fejlődését elősegíti. A kettő közt tehát számos szimbolikus azonosság figyelhető meg.

A második korszakot az ázsiai és afrikai nők aktív bekapcsolódása jelzi. Ők egy külön színnel gazdagították az ökofeminizmus palettáját, amikor elmesélték a gyarmatosítás és a nyugat-európai felvilágosodás erőszakos terjesztésének saját bőrükön és a környezeten tapasztalt pusztító eredményeit. A nyugat-európai civilizáció terjedése ugyanis a nők és a természet uralom alá helyezését, elértéktelenedését, kihasználását vonta maga után. Az ökofeminizmus ettől fogva komolyabban figyelt az ember társadalmi felelősségére, és a mozgalom egyre inkább tevékenység-központúvá vált.

Mára az ökofeminizmus a teljesség és a kiegyensúlyozottság keresésére helyezte át a hangsúlyt. Meggyőződése, hogy az élet minden formája összefügg, kapcsolatok és kötődések vannak köztük, ezért küzd az elnyomás bárminemű megnyilatkozása ellen, hiszen azok mindenre és mindenkire kihatnak. Minden élet szent, s hogy megadjuk a neki járó tiszteletet, nemcsak a szabályokat, de egész rendszereket és folyamatokat kell megváltoztatnunk.

Az ökofeminizmust már a kezdetektől áthatotta egyfajta mély spiritualitás. Kezdetekben ez főként a természettel való egység megélését jelentette, egy földközpontú lelkiséget. Ez magyarázza azt, hogy az ökofeminizmusban számos spiritualitás talált otthonra, melyeket a kereszténység is fontos, új elemekkel gazdagított.

A keresztény ökofeminizmus a maga lelkiségét a Szentháromságból merítette. A Szentháromság három személye ugyanis magában foglalja a teljes kozmoszt és minden életformát. A három személy egysége és különbözősége rámutat a természetben és az emberi társadalomban is fellelhető sokszínűségre és azonosságra, az élet folyamatos áramlására és mozgására, a különbözésre és az egymástól való függésre. A Szentháromság az „Én-Te” kapcsolatban élés örök példája, amely a másik idegenként kezelése helyett felismeri benne a társat, s így utat mutat az ember és a természet, illetve a nő és a férfi kapcsolata számára. Kulcsfogalmak az elfogadás, a másik komolyan vétele, tisztelete, értékként kezelése és a másikról való gondoskodás.

A nő és férfi, az ember és természet viszonyban megtérésre van szükség, új életre; az élet, a teremtettség, a felelősség újra felfedezésére. A természet elénk tárja Isten álmát, megtestesíti mindazt, amit az élet szépségéről gondol. Sem a természet, sem embertársunk nem lehet tehát birtoklás, kiszipolyozás, tulajdon tárgya. Ajándék ez, Isten szépsége a mindennapokban.

Rozs-Nagy Szilvia