Keresztény szemmel
Élő víz
Nem tudtatok vigyázni?!
Csupa piros-zöld a világ, virágzik a rózsa, a szőlőcske, illatozik a szamóca, és végre érik a cseresznye. A drága, bővérű, édes cseresznye, mindannyiunk kedvence. Két óriási fánkból már csak egy "üzemel".
Amikor mosolyogni kezdenek a nyár első napsugarai, naponta lessük, lehet-e már kóstolgatni. Persze mindig a magasabban lévő ágakon érik először. Ágaskodunk, létrát cipelünk, próbáljuk megszerezni rendületlenül, bármilyen távoli, képtelen helyet választott is a pirospozsgás ropogós gyümölcs. Kamilla tartja az edényt, én – papnéhoz meglehetősen méltatlanul – ugrálok, hogy elérjem az ágat. Kitartónak kell lenni, csuda magasan van, de most hopp! Végre sikerült! Egyik kezemmel tartom a zsákmányt, a másikkal szaggatom szaporán a cseresznyéket. Igyekezni próbálok, elég kellemetlen ez a póz. Egy maroknyit szedtem máris, nyújtom diadalmasan, de hol a tál? Kamilla elunta a várakozást, tálastól kereket oldott. Talán valami pillangó csábította el a feladatától, vagy sürgősen homokoznia kellett egy kicsit? Egyik kezem görcsösre fáradt az ág tartásában, a másik a cseresznyével tele. Tanácstalanul nézek szét. Passz. Az ág nagyot lódulva röppen a magasba. De nehéz lesz még egyszer elérni… Egyedül vagyok az udvaron, szomorúan bámulom a kezemben maradt maroknyi piros kincset, és a himbálódzó ágon mosolygó társait. Úgy érzem, cserbenhagytak. Szomorú vagyok, és dühös. Ez nem igaz, nem bírt itt maradni még egy percet?! Aztán szívembe vág egy mondat:
Nem tudtatok vigyázni velem egy órát sem?! Valahol mélyen felsajdul bennem az én sok hűtlenségem, amikor a sürgősért elhagytam a fontosat, amikor nem volt türelmem maradni, jelen lenni, és így egyedül hagytam valakit a munkában, talán egy soha vissza nem térő helyzetben. Én sem tudok vigyázni. Egyetlen órát sem. Uram, irgalmazz...
Füller Tímea