Keresztutak

Református testvéreinknek Balatonszárszó olyan, mint nekünk Gyenesdiás. A Csárda utcában lévő konferenciatelepük sok-sok alkalomnak ad helyet. A Soli Deo Gloria nevű intézményben június 16–20. között immár 16. alkalommal került sor a protestáns lelkészek csendesnapjának megrendezésre. Noha a szervezőkhöz hasonlóan a résztvevők többsége is református volt, a konferenciára evangélikus és baptista lelkipásztorok is jelentkeztek.

Lelkészi karunknak csupán maroknyi csapata vett részt a négynapos tanácskozáson. Bevallom, én magam is először jelentkeztem idén. Nem bántam meg. A négy nap alatt volt, amiben gazdagodtam, volt, amin elgondolkodtam, volt, ami megdöbbentett – és mindemellett a pihenésre is jutott időm.

Az előadások, beszélgetések, áhítatok az „emmausi utat” járták be. Központi témánk „A posztmodern ember és a misszió emberének válaszútjai az evangélizációban” volt. A reggeli csendességet egy részletes exegézis (írásmagyarázat) követte „az emmausi” útról dr. Nagy Antal Mihály szolgálatával. A délelőtt folyamán előadásokat hallhattunk, majd délután kis csoportokban szőttük tovább a gondolatokat. József története alapján két este Gáncs Péter missziói lelkész tartott áhítatot, valamint dr. Hecker Frigyes metodista lelkész prédikációját hallhattuk. Szíven ütött egyik mondata: az igehirdetések alkalmával gyakran problémákat zúdítunk az emberekre. Hiányosságokat sorolunk, pedig nem a problémákról kellene beszélni a sok problémával egyébként is küszködő embernek, hanem az irgalmasságról!

Mindig izgalmas az, amikor nem lelkész, nem szakavatott teológus beszél a hitről, és szólal meg bátran, őszintén a szolgálatainkról. Gyurkovics Tibor magával ragadó előadása, karakteres megjelenése felejthetetlen. Az a képvilág, szimbolika, az a sajátos írói-költői nyelv, amelyen beszél, sok esetben prédikáció volt. Hadd osszam meg egy gondolatát az olvasókkal: Egy láthatatlan égi mezben járunk, és aki ebben a láthatatlan égi mezben jár, az öt centiméterrel a föld felett lebeg. Bárhova lép, boltba, kórházba, mindig rajta van a mez, és mindig öt centiméterrel a föld felett jár. Ez a keresztény ember létélménye – mondta többek között, és természetesen nem egy versét ismertük meg saját előadásában.

Meg kell említenem egy másik nagyszerű előadót, dr. Pál Ferenc katolikus papot is. Számtalan példán keresztül ismertette esetlenségünket, milyen apró-cseprő hibákat követünk el a misszionálás közben, amelyek többsége onnan származik, hogy noha egy nyelven beszélünk, de pünkösd után mégsem tudunk nyelveken szólni. Ideje lenne nyelveket tanulni. A másik nyelvén szólni, megértetni magunkat, jó mintává válni. Pál Ferenc a hallgatóknak is feltette a kérdést: jó minták-e? Mint hangsúlyozta: jó lenne megmutatni a ránk bízottaknak, hogy képesek vagyunk mi is a fejlődésre, a változásra! Hogyan várjuk el ugyanezt tőlük, ha mi magunk nem változunk, nem fejlődünk?

Mindenkinek egy senki máshoz nem hasonlítható Isten-kapcsolata van. Néha búvárruhát öltünk, és búvárkodunk saját eszközeinkkel. Minden alkalom, csendeshét, konferencia arra ad lehetőséget, hogy ne csak az oxigénpalackból lélegezzünk, hanem vegyünk friss, tiszta levegőt – gazdagodjunk, épüljünk, töltekezzünk, pihenjünk.

Köszönjük a szervezőknek, hogy mi ebben részesülhettünk. Soli Deo Gloria!

Ferenczy Andrea