e-világ
Üzenet az Ararátról
Eszik vagy isszák? - avagy: mi az a "bio"?
Öko piac Herxheimban |
A biogazdálkodás, biokertművelés mozgalma Európa nyugati részén néhány évtizede, Magyarországon 1983-ban kezdődött. A biogazdálkodás lényege nemcsak a vegyszerek használatának elutasítása, hanem a vegyszereket előállító vegyipar energiafaló kényszerpályáival való szembenállás, a technika környezetromboló hatásának és az uniformizálás kényelmének elvetése. A biokertészet, a biogazdálkodás tulajdonképpen új szemlélet, új gondolkodásmód, amely képessé tesz a természet, az Isten által teremtett és ránk bízott természeti környezet mélyebb összefüggéseinek megismerése. Be kell végre látnunk, hogy miközben űrrakétákkal ostromoljuk a világűrt, a mi és utódaink megélhetése, illetve az élhető élet attól a néhány centiméteres termőrétegtől függ, amely táplálkozásunk alapja. Ha ezt tönkretesszük, az élet fenntartásának lehetőségét pusztítjuk el.
A biogazdálkodás alapelve nem a vegyszerek teljes száműzése, hanem az, hogy nem használ fölösleges mérgeket és ajzószereket, és a termesztés során nem meríti ki egyoldalúan a talajerőt, hanem annak visszapótlásával, a talajélet fenntartásával biztosítja az ökológiai egyensúlyt. Ha megőrizzük a talaj, a termőföld egészségét, benne egészséges növényeket termelhetünk. Ha ilyen egészséges növényeket fogyasztunk, és ezekkel etetjük az állatokat, egészséges táplálékhoz jutunk, így megőrizhetjük saját egészségünket is.
Sajnos az ún. „növényvédő szerek” használata annyira elterjedt, hogy a legtöbb embernek eszébe sem jut: azok esetleg károsak is lehetnek. Pedig többször fordult már elő az az eset, amikor ártalmatlannak hitt, széles körben használt vegyszerekről derült ki: felhalmozódnak az emberi szervezetben, és súlyos betegségeket okoznak (ilyen például a DDT, HCH). De arról még a szakemberek többsége sem vesz tudomást, hogy a vegyszerek nagy része ugyan lebomlik egy bizonyos idő alatt, ám éppen a bomlástermékek, a szermaradványok azok, amelyek igazán veszélyesek és károsak az egészségre.
Vannak olyan vegyszerek, amelyek bomlástermékei génmutációt képesek létrehozni az emberi szervezetben, s ez rákos megbetegedést is okozhat. Tudnunk kell azt is, hogy a genetikailag meghatározottan kialakuló rákbetegség örökíthető, örökölhető! Borzalmas példák ezek, de éppen ezek mutatják meg, milyen eszeveszett rombolásra képes az ember! Ebben a rombolásban sajnos mi is részt veszünk, amikor megvásároljuk azokat a termékeket, amelyeket az iparszerű mezőgazdasági termelés és az élelmiszeripar állít elő vegyszerek, adalékanyagok felhasználásával. Mert ez a fajta termelés fölborítja a környezet biológiai egyensúlyát, és olyan negatív folyamatokat indít el, amelyek nagyon nehezen fordíthatók vissza. Ugyanakkor áldozatai is vagyunk ennek a szemléletnek, hiszen a vegyszerezett élelmiszerek fogyasztása hosszú távon az egészségünket veszélyezteti. Ezt a szemléletet és gyakorlatot utasítja el az ökológiai vagy biológiai gazdálkodás, amikor igyekszik visszaállítani és fenntartani a környezet ökológiai egyensúlyát, amelybe beletartozik az ember egészsége is. Naivitásból fakadó megdöbbenéssel olvastam e rovat egy korábbi cikkében azt a megjegyzést, miszerint sokan nem értik, mi köze az egyháznak az ökológiához. Hiszen az istenhívő embernek tudnia kell, hogy a teremtett világot Isten az emberre bízta. De nem azért, hogy tönkretegye, hogy csak a maga rövid távú célját szem előtt tartva rombolást vigyen véghez benne, hanem hogy a teremtett világot megőrizve, annak egyensúlyát fenntartva biztosítsa a maga és utódai megélhetését. A kérdést inkább így kell megfogalmaznunk: értheti-e valaki egy istenhívő embernél jobban a természeti környezet, a Föld ökológiai egyensúlya fenntartásának fontosságát?
Sánta Anikó