Egyházunk egy-két hete

Televíziós istentisztelet

Istentisztelet közvetítés a televízióban

Amikor egy televíziós stáb valahol megjelenik, óhatatlanul megbolygatja a helyszínt. Ennek tudomásulvétele ugyan elvárható a helybéliektől, a tévéseknek viszont illik a lehető legnagyobb tapintattal végezni munkájukat. Múlt vasárnap a balatonfüredi templomból közvetített evangélikus istentisztelet alkalmával nyílt módom megtapasztalni, miként fest egy élő stentisztelet-közvetítés a gyakorlatban.

Közel félszáz fős személyzettel gördült balatonfüredi templomunk kertjébe július 6-án reggel a Magyar Televízió hét teherkocsija. Ahogy közeledik az adás kezdetének időpontja, úgy lesz egyre fontosabb, hogy minden és mindenki a helyén legyen.

Miközben az operatőrök utolsó kamerapróbájukat végzik, igyekszem a közvetítők szemszögéből ráhangolódni az istentiszteletre. És amiképpen a kamerák monitora fekete-fehér képet mutat, én is hasonlónak látom ezeket a perceket. Kár lenne tagadni, hogy ebből a szemszögből tulajdonképpen egy televíziós „produkció” van készülőben, ahol mindenki azon fáradozik, hogy a képernyők előtt ülők a lehető legtöbb élményt kapják. A feladat: objektíven ábrázolni és továbbítani a helyszínen láthatókat-hallhatókat, hiszen nem a „szereplőknek”, hanem a nézőknek kell élményt nyújtani. Ezért a helyszínen lélektelennek tűnhet ugyanaz a televíziós istentisztelet, amelyre annak nézői telefonok tucatjaival válaszolnak – megköszönve a képernyőn keresztül kapott szakrális élményt.

Az adás előtti utolsó percekben kérdezem a közvetítő stáb munkatársait, miként viszonyulnak az elkövetkezendő percekhez. Mindannyian egyetértenek abban, hogy ők ilyenkor kizárólag dolgoznak, a munkájukat végzik. Még a hívő munkatársak sem vehetnek részt aktívan az istentiszteleten, így például az imádságnál sem csendesedhetnek el. Számukra az a legfontosabb, hogy délelőtt 11 órakor megkapják az „élő képet”, s hogy a műholdon keresztül a nézők milliói láthassák azt, amit ők adásba küldenek. Ez egyfajta feszültséget is generál közöttük, hiszen egy élő adásban kiszámíthatatlan, váratlan események is megtörténhetnek. Noha tapasztalt, rutinos munkatársak vannak együtt, csak akkor sóhajthatnak fel, amikor az „élő képet” újra elveszik tőlük...

Közben elkezdődik az adás. A közvetítőkocsi félhomályában a rendező és munkatársainak tekintete a monitorok képeire szegeződik, miközben szakmai kérdésekről beszélgetnek. Mialatt ők dolgoznak, a „háttérben” hangzik Ittzés János püspök igehirdetése.

Becsukódik mögöttem a mozgó stúdió ajtaja, és a műholdakra meredő parabolaantennákra pillantva eszembe jut Jézus jövendölése. Elérkezett az az idő, amikor a háztetőkről hirdettetik az evangélium.

Menyes Gyula

Regionális hozzárendelés: Balatonfüredi Evangélikus Társegyház