Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 28 - Bernhard Kroll, a "rebellis"

Keresztutak

Bernhard Kroll, a "rebellis"

Amint arról korábban lapunkban is hírt adtunk, az eichstätti katolikus püspök, Walter Mixa felfüggesztette hivatalából a großhabersdorfi Bernhard Krollt, aki az I. német ökumenikus egyházi napok keretében a berlini Gethsemane evangélikus templomban tartott istentiszteleten – katolikus pap létére – úrvacsorát vett a gyülekezet lelkészétől.

A történtek után Großhabersdorf helyi katolikus és protestáns közössége is kiállt Kroll mellett. Pünkösdvasárnap a hívek – felekezetre való tekintet nélkül – kétezer méter hosszúságú láncot alkottak, tapsoltak, és egyházi énekeket énekeltek, hogy ezzel fejezzék ki: egyetértenek Kroll-lal. (A későbbiekben mindenki, aki csak akart, feliratkozhatott „A lelkészünk mögött állunk” listára is, amit a katolikusok legszívesebben a protestánsokkal együtt vinnének Eichstättbe.)

A „szolidaritási lánccal” a protestáns lelkész szomszéd, Otto Schrepfer is egyetértett. Az istentiszteleten Kroll tettét bátor cselekedetnek minősítette, nem ismételte meg azonban azt, amit a kamerák előtt nyilatkozott: egész Németországból érkeznek hozzá a telefonhívások, melyekben katolikusok értesítik őt arról, hogy ők is élnek a közös úrvacsora gyakorlatával, csak náluk mindez nem a televízió nyilvánossága előtt zajlik.

(Sonntagsblatt)