Kultúrkörök

Ki tudja, hányan voltak részesei a Székelyföldön első ízben múlt szombaton bemutatott István, a király című rockoperának. Bizonyság azonban, hogy azok (mintegy 300-350 ezren), akik július 6-án ott lehettek a magyarság ősi szent helyén, a Hargita aljában, a Csíksomlyó nyergében, és azok, akik őket otthonról lélekben és a televíziók képernyői elől kísérték, talán még soha nem érezték ennyire kézzelfoghatónak a magyarság együvé tartozásának örömét. A szimbólumértékű történelmi mű előadására nemcsak a Székelyföldről, hanem a Kárpát-medencéből, az anyaországból, a határokon és a tengeren túlról is érkeztek vendégek.

A rockopera bemutatása zárta az Ezer Székely Leány Találkozót, amelynek védnöke Mádl Dalma asszony, a Magyar Köztársaság elnökének felesége volt.

Akárcsak a pünkösdi búcsúk idején Csíkszereda, úgy Csíksomlyó is zarándokhellyé vált. Rengetegen érkeztek az eseményre gyalog, szekérrel, gépkocsival, autóbusszal, ki ahogy tudott. A forgalom elől lezárt Szék útja keskenynek bizonyult, a Harmáshalom-oltár előtti tágas téren pedig soha nem gyűlt össze ennyi magyar. Volt, aki már előző nap, volt, aki délelőtt vagy kora délután, de akadt olyan is, aki csak este vonult ki Csíksomlyóra, hogy láthassa az 1983-ban készült művet, amelyről Romániában sokáig beszélni sem lehetett, amelyet hallgatni nem szabadott, de „ideát” is tudtunk róla, számon tartottuk, és hittük, hogy egyszer felemelt fővel együtt énekelhetjük. És amikor felcsendültek a szívek mélyére elzárt rockopera első sorai, hogy „valakinek holnap le kell győzni a sötétséget…, valakinek holnap le kell tépni magáról a láncot”, sokan egyetlen óriás szívdobbanás bódító izgalmát érezhették.

A húsz év után Erdélyben is bemutatott mű főszereplői, a magyar pop- és rockzene élő legendái sorra léptek a Hármashalom-oltár színpadára, fokozva a közönség euforikus hangulatát. Az Istvánt alakító Varga Miklóssal együtt énekelték, hogy „Mondd, mennyit ér az ember, ha tisztessége gyenge, mondd, mennyit ér, ha kárhozott a győzelemre? Óh, jó Uram, adj erőt, hogy elbírjam a terhed. Törvényeid elfogadtam, de más szolgája nem leszek”. Megszámlálhatatlanul sok hang kísérte a Koppányt alakító Vikidál Gyula énekét: „Nem kérdem én, meddig tűrjük a sorsunk, lehetnénk új honfoglalók. Csak annyit kérdezek, a válaszra várva: rabok legyünk vagy szabadok?”

Az öreg regöst megszemélyesítő Bródy Jánossal sok ezren sóhajtották: „Én Istenem, Istenem, még a testvér is ellenség…” Sok száz gyertyaláng lobbant fel, és félmillió kéz lendült a magasba, amikor a tömeg együtt énekelte: „Szállj fel a csillagokba, szél könnyű szárnyán szállj, Kárpátok gyűrűjéből, szállj fel, szabad madár…” Több millió szív dobbant egyszerre, és a torkokban valamikor elfojtott ének végre felszabadultan ívelhetett át a Hargitán: „Hálás a szívünk, zengjen az örömünk, szép Magyarország, édes hazánk…”

Köszönjük, köszönjük – harsogták a jelenlévők az előadás végén, így fejezve ki hálájukat a színpadra lépő Szörényi Levente zeneszerzőnek, Boldizsár Miklós drámaírónak, a rockopera alapjául szolgáló Ezredforduló című dráma szerzőjének, Novák Ferenc rendező-koreográfusnak, minden szereplőnek, táncosnak és statisztának.

Az előadás végén a résztvevők együtt énekelték el nemzeti imádságunkat, és többször is felcsendült a székely himnusz. Sok százezer ember lehetett tanúja annak, hogy az itt élő „maroknyi székely” nép mégsem porlik el, mint a szikla, és fiait egyetlen „csillagösvény” sem vezeti el erről a szent helyről...

Nagy Zsuzsanna (Erdély, ma - internetes portál)