A hét témája
Történtek még júniusban
Élelmiszerboltból imaterem
A jánosházi imaterem szentelése |
A ház alsó homlokzatán Luther-rózsa és felirat tudatja az arra járóval, hogy itt evangélikus egyházközség működik. Az imaterem egy társasház alsó helyiségéből lett kialakítva, mely pár éve még élelmiszerboltként szolgálta a község lakosságát. Önkéntelenül is az a mondat jut eszembe, melyet nemrég egy konferencián halottam: „A hívő lelkész az a koldus, aki tudja, és meg is mutatja a többi koldusnak, hogy hol lehet kenyeret kapni.”
A gyülekezet lelkésze, Cserági István nemrégiben érdekes anyagra lelt Jánosháza evangélikusságának történetét illetően. A Vas megyei levéltári dokumentum bizonysága szerint ugyanis már 1696-ban éltek itt hitőseink.
Az 1698-as katolikus canonica visitatióból kiderül, hogy az akkori lakosság 62%-a protestáns volt. Egy fából épült kápolnáról számol be a krónikás, ebben tartották az istentiszteleteket. Ez az épület azonban egy tűz következtében elpusztult. Ezután az evangélikusok Martonfalvai György kastélyának felső termében tartották alkalmaikat. 1721-ben már állt a kőből épült templom, de az evangélikus prédikátort elűzték, és a továbbiakban a kazuáliás szolgálatokat a katolikus plébános végezte.
Kétszáznyolcvankét év telt el azóta, s a kis mezővároska életét is megviselték a nagy történelmi viharok.
Ma 2800 lakosa van Jánosházának, közülük 103-an tartoznak az evangélikus felekezethez.
A gyülekezet 2001 januárjában kénytelen volt eladni azt az épületet, melyet a századfordulón építettek elődeink, és iskola, illetve tanítói lakás gyanánt szolgált. Nehezen született meg ez a döntés, de a szorongató körülmények miatt nem látszott más megoldás. Sajnos – mint azt az ország evangélikussága talán tudja is – 1995-ben ellopták a harangot. Később etnikai csatározások színhelyévé vált az épület.
Az ünneplő gyülekezet a kulcsátadás szép szertartását követően az evangélikus himnusz hangjaira vonult be az imaterembe, ahol a szentelés és az igehirdetés szolgálatát Vető István esperes végezte a Lk 19,1–10 alapján.
A jelenlévők szívére helyezte, hogy a Jézussal való találkozás hozzátartozik életünkhöz, mert ő ott akar lenni életünk sűrűjében, hogy istentiszteleti hellyé tegye hétköznapjaink élettereit is. Ma már ez a helyiség nem üzlet, hanem imaterem – hangsúlyozta –, az ige hirdetése, a Jézussal való találkozás szempontjából pedig valóságos templom, rá se lehet ismerni eredeti állapotára. „Jézus úgy akar minket megszólítani, ahogyan ide bejövünk: a hétköznapi élet számtalan gondjával, kudarcával és keserűségével; kételkedő, ingadozó hitünkkel, megfáradt testünkkel, vigaszra, bátorításra, útmutatásra váró lelkünkkel! Ez az imaház azért épült, hogy itt Jézussal találkozzunk, s aki a feliratra, a szép szimbólumra, a kitárt ajtóra tekint, meghallhatja a hívást: »Jöjj, és kövess engem!«” – mondta az esperes.
Legyen ez az épület Jánosháza evangélikussága számára egy új élet lehetősége az Úr Jézus Krisztussal való élő közösségben. Bizonysága annak, hogy „erős várunk nékünk az Isten, oltalmunk és menedékünk”.
A szentelés befejezéseként a hívek együtt járultak az Úr oltárához, hogy az ő drága, érettük is megtöretett testét, kiontatott vérét vegyék.
Az ünnepi közgyűlést követően szívélyes, meghitt hangulatú szeretetvendégségre invitált mindenkit a gyülekezet lelkipásztora. Hálát adunk neked, drága Megváltónk, hogy meghallgattad sokak könyörgését, hogy hosszú idő után méltó körülmények között dicsérhetjük az Urat. Áldj meg minket Szentlelkeddel, hogy „felébredve” élő, cselekvő hitre jussunk! Ámen.
Cserági Istvánné