A vasárnap igéje

Szentháromság ünnepe után 5. vasárnap

Ézsaiás prófétai elhívásának ideje az i.e. 740. év, hiszen Uzzijjá király halála ekkorra datálható. Jeruzsálem első babiloni ostromára 142 esztendővel később, 598-ban kerül sor. Tizenegy esztendei hűbéri státus után 587-ben kezdődik a második ostrom, amit már deportálás és 70 évi kemény fogság követ. Ézsaiás elhívásától összesen 153 esztendő telik el, míg próféciája teljesül. Mintha egy 1850-ben elhangzott jövendölés napjainkban teljesülne!

A dédunokák és az ükunokák emlékeznek meg arról, hogy ami most történik, azt 153 esztendővel ezelőtt valaki megjövendölte. 153 esztendő múltán derül ki, hogy Ézsaiás valóban próféta volt! Ez azt is jelenti, hogy kortársai Ézsaiást élete végéig gátlástalanul gyalázhatták és szidalmazhatták jövendölése miatt. És ezt a próféta már elhívása napján tudta! Csak amikor Isten előtt állva készséggel ajánlkozik: „Itt vagyok, engem küldj!”, nem sejti még, mi az a küldetés, amire vállalkozik! Mint ahogy a damaszkuszi út porában fekvő Saul sem tudja. Jézus csak Ananiást avatja be a titokba: „Majd én megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért!” És nem tudja a mai evangéliumban elhívást kapó Fülöp és Nathánaél sem, hogy a küldetés nem diadalmenetre szól, hanem a küldöttnek szenvednie kell küldője nevéért!

Azért van így, mert Isten mindig olyanokhoz küldi prófétáit, apostolait és más követeit, akiknek nincs bűntudatuk. Csak igazságtudatuk van. Isten küldötteinek pedig az igén kívül nincs eszközük és nincs hatalmuk, amivel bűntudatot és bűnbánatot támaszthatnának. De akkor mi értelme küldetésüknek?

Pál úgy hal meg Néró börtönének vesztőhelyén, hogy csak reménysége lehet: elvégzett munkája az Úrban nem volt hiábavaló. Úgy tűnik, Néró zsarnoki uralma alatt minden összeomlik, minden semmivé lesz, amiért küzdött, amire életét odaszánta. És így kell meghalnia Péternek, Fülöpnek, Náthánaélnek és a többinek is! Látniuk kell, hogy a világban azok vannak többen, azok kerekednek felül, azok győznek, akiknek nincs bűntudatuk, csak igazságtudatuk van. Gyilkos szorításukat nem élheti túl az a maroknyi nyáj, amelynek tagjai – a kegyelem csodája folytán – mégis hallgattak a hívó szóra, bűnbánatot tartottak, és megtanultak életük minden napján bűnbocsánatból élni.

Idős korában Luther szomorúan látja, hogy követői „olcsó bűnbocsánatot” hirdetnek. A felismerés, hogy Isten előtt minden ember bűnös, bennük nem több intellektuális belátásnál, és így új igazságtudat forrása. Luther nem győzi hangoztatni, hogy a bűnbocsánat, noha ingyenes, semmiképpen sem olcsó. Nemcsak azért, mert az egyetlen igaznak, Krisztusnak vére hullott érte. Az is szükséges, hogy ennek felismerése öszszezúzza az ember minden igazságát: Isten előtt és önmaga szemében elveszett bűnössé tegye. Csak az így összetört szív nyílhat meg Isten bűnbocsátó, új életet teremtő kegyelme előtt. Ez valóban ingyenes, mert pénzért nem lehet hozzájutni, csak a szív teljes összetöretése árán. Akinek része volt benne, tudja mit jelent, hogy nincs olcsó kegyelem.

És ha a mai igehirdetők szétnéznek szószékükről, látnak-e olyan szempárt, amelyben a töredelmes bűnbánat könnye csillog? Mert ez az igazi kérdés! Egyházunk jövője ezen múlik! Ezen nem változtat Ézsaiás próféta és Pál apostol hitvallása, hogy az ige soha nem tér vissza Istenhez üresen és dolgavégezetlenül. Hiszen az ige nem feltétlenül abban a nemzedékben végzi el áldásos művét, amelyikhez hirdetője szól...

Egyedül Isten tudja, hányadik generáció lesz az a szent mag, amely – mint a tövig tarolt cser vagy tölgy gyökere –, ismét kihajt, és egészséges fává nő. A jele mégis egyértelmű: az akkor élő nemzedék nem igazságtudatban él, és nem csak szájjal – a gyónási kérdésre – vallja bűnösnek magát, hanem imáiban még atyái, dédapái és ükapái bűnéért is felelősséget hordozva, töredelmes szívvel, igaz bűnbánat könnyével kiáltja Istenhez a vámszedő fohászát: „Uram, irgalmazz nekem, nyomorult bűnösnek!” Azon a napon felujjong Istennél az egykor élt próféták, apostolok és igehirdetők lelke, tapasztalva, hogy értelmetlennek és eredménytelennek tűnő földi fáradozásuk az Úrban nem volt hiábavaló.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus! Arra hívtál el, hogy tanúid legyünk a világban. Látod azt is, hogy küldetésünket csak akkor tölthetjük be, ha jelenléted közelségében megérezzük azt, ami egykori követednek is megrendítő élménye volt: elveszett, bűnös emberek vagyunk, mert nemcsak tisztátalan ajkú néphez küldettünk, de mi magunk is tele vagyunk tisztátalansággal. Törj össze szívünkben minden igazságtudatot, és teremts helyében őszinte bűnbánatot, hogy fel ne tartóztassuk, hanem hitelesen sugározzuk életet teremtő evangéliumod világosságát. Ámen.

Véghelyi Antal