Keresztutak

Huszt várának romjai

A Kálvin téri református gyülekezetben immár sok éves hagyományként nyaranta kétszer is szerveznek utat Kárpátaljára.

Idén én is eljuthattam erre a túrára, amit Szinta Péter biztos kezű autóbusz-vezetéssel (minden alkalommal ő ül a kormánynál), Kovács Sándor kárpátaljai idegenvezető pedig bámulatos ismeretanyaggal és jó érzékkel összeválogatott irodalmi, valamint zenei összeállítással tett felejthetetlen emlékké.

Nem mindenkinek adatik meg, hogy megnézhesse saját bölcsőjét vagy láthassa a vidéket, ahonnan származik. Pedig ahhoz, hogy tudjuk, merre megyünk, sokszor segítség, ha ismerjük, honnan jöttünk. Hova nyúlnak vissza gyökereink, hol éltek, küzdöttek, sírtak vagy vigadtak őseink, akik büszkén vallották magukat magyarnak, még ha ez az életükbe került is...

Kárpátalját minden magyarnak látnia kell, hogy megsejtse, miért dönthettek annak idején a letelepedés mellett a mai Kárpád-medencét – a szorosokon át – megpillantó honfoglaló őseink. El kell oda mennie, hogy aztán otthagyja szíve egy kis darabját a Vereckei-hágónál, hogy tekintetével végigsimítsa a Kárpátok hegyvonulatát, kövesse a Latorca csobogó folyását, megkeresse a Tisza forrását. És érdemes megmászni Huszt vagy Munkács várát, fejet hajtani a hazáért, a magyarságukért életüket adó ősök emlékhelyei előtt, vagy elcsendesedni az ősi templomok padjaiban. Mert Kárpátalja a maga érintetlenségével még most is lenyűgöz, küzdelemmel teli történelme megkönnyeztet, templomai, történelmi épületei áhítatot keltenek, magyarjainak élete imára indítanak. Hiszen hatalmi játszmák könyörtelen lépései emberek százezreinek sorsát határozták és határozzák meg még a mai napig is. Hányan mondhatják el magukról, hogy akár négy-öt ország (sokszor szenvedő) állampolgárai voltak anélkül, hogy életükben átlépték volna falujuk határát?…

A megelevenedő múlt ismeretében különösen is megrendítő az a Kárpátaljai Miatyánk, amit Szöllősy Tibor írt, s amelyet Horváth Zoltán György – Kovács Sándor: Kárpátalja kincsei című könyvében is olvashatunk:

Kárpátaljai Miatyánk

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, bocsáss meg nékünk, mert kételkedtünk. Nem abban, hogy vagy-e egyáltalán, hanem azért, hogy oly messzire kerülvén egymástól ki mertük mondani, meg mertük kérdezni egymástól és magunktól: Atyánk, miért hagytál el minket? Miért csuktad össze pilláidat ránk letekintvén, megfosztva minket hitet éltető szemeid fényétől és melegétől? Bocsásd meg, mert mi hagytunk el Téged. Te ezt tudod, de lelki megnyugvásunkért, gyónásként hadd mondjuk:

Atyánk, a sátán kerített hatalmába minket, elrabolta mindenünket, egyik kezünkben kenyeret tartottunk, a másikkal fedelet magunk és szeretteink fölé – ennyit hagyott meg nekünk. Gyarló emberként féltünk imára kulcsolni kezeinket, mert elejtvén valamelyiket – megsemmisülünk.

Szenteltessék meg a Te neved, mert reménytelenségbe tiport évtizedeinkben neveddel tettük elviselhetővé testi-lelki fájdalmainkat, vágyva-remélve országod eljöttét.

Ne vádolj minket türelmetlenséggel, de legyen meg a Te akaratod már ma, amint a mennyekben, úgy a földön is. A mindenség végtelenjében földi létünk pillanatnyi: add meg hát Atyánk, hogy élni akarásunkat a Te akaratod tegye elviselhetővé.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma és holnap is. Add, hogy búzánkat anyaföldünkbe vethessük, kenyerünket anyanyelvünkön nevezhessük. Adj biztató kitartást, hogy ne süllyedjünk a napi küzdelmek kilátástalanságába, hogy feléd fordíthassuk kérges tenyerünket és érdes lelkünket, hogy legyen bátorságunk és időnk Téged kérni: bocsásd meg vétkeinket, taníts meg újra, hogy őszintén valljuk és tegyük: mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Mi, akik végigszenvedtük a poklok éveit, hova vétkek kényszeríttettek vétkezni, kérünk: adj erőt és időt megbocsátani embereknek, nemzeteknek, évtizedeknek.

És ne vígy minket a kísértésbe, hogy elégedettek legyünk magunkkal, ne engedd, hogy sanyargatóink szenvedéseit látva-hallva, a bosszú bódulatába zárkózva kárörvendjünk.

Szabadíts meg a gonosztól, mely itt van közöttünk felöltvén az anyagiasság és önimádat csábító palástját.

Bízva és reménykedve fordulunk most és mindig Hozzád: tarts meg szülőföldünkön, emelj fel magadhoz, add meg Atyánk, hogy kegyességed tanúi és részesei legyünk, mert Tiéd az Ország, a Hatalom és a Dicsőség most és mindörökké.

Ámen.

Boda Zsuzsa