Élő víz

Tudom, itt jársz most is közöttünk, hol a legsebzőbb a világ, itt jársz simogató szelíden s mégis, nem is néz senki Rád.

Mégis tovább sikoltja átkát, fertőjét, szennyét a nyomor, mégis fagyos a szív s a lélek még most is jéghideg, komor.

Fagyos lelkek honába jöttél, havas mezőkön jég-uton lépkedsz jóságfehér ruhádban. Hogy didereghetsz, Jézusom! Fázol, tudom, áldó kezedben a béke ága megremeg. S fázós hangon kérsz bebocsátást, viszonzó jóság-meleget.

Nézd, engem is utadra zártak visszhangtalan lélek-zenék, fehér ruhám már szürke, vánnyadt, mord árnyasan megyek Feléd,

de rám ismersz: a kincseimben könyűid másait leled, nyújtsd hát e kietlen magányban felém áldó testvér-kezed.

Rád váró együtt-dobbanásul fogadd el e vágyó dalom s melengesd meg Te is szívem, mert én is fázom, fázom nagyon.

Derzsi Sándor