e-világ

A Lutheránus Világszövetség egyik állandó bizottsága a közelmúltban javaslatokat fogalmazott meg a génkezelt élelmiszerek segélyakcióknál történő felhasználásáról.

A bizottság – április végén a svájci Montreaux-ben tartott – legutóbbi tanácskozásán elhatározta, hogy egy szakértőkből álló csoportot hoz létre. Feladatuk a fent említett élelmiszerekkel kapcsolatos – egyebek mellett teológiai szempontokat is figyelembe vevő – irányvonal kidolgozása. Úgy tervezik, hogy ez a szakértői társaság – a Lutheránus Világszövetség más munkatársaihoz hasonlóan – az Egyházak Világtanácsához, valamint az egyházak és a vele partneri viszonyban lévő ACT (Action by Churches Together – Egyházak Együttes Segélyakciója) elnevezésű, egész világra kiterjedő szervezethez tartozna.

Az április végi montreaux-i tanácskozáson felszólalt Rudolf Buntzel-Cano, a Fejlett Országokkal Foglalkozó Evangélikus Szolgálat (EED) világélelmezési ügyekkel megbízott munkatársa. Beszámolójában elmondta, hogy a génkezelt élelmiszerek felhasználása igen problematikus. A kérdés 2002 őszén került be először a köztudatba, amikor Zambia és más dél-afrikai országok látványosan visszautasították az Amerikából származó génkezelt kukoricát. Hangsúlyozta, hogy élelmiszerek közül mindenekelőtt génkezelt kukoricát és szóját kínálnak állati takarmányként, amelyek – miután az állatok elfogyasztották azokat – nem veszélyesek az ember számára. Ha azonban a génkezelt állati takarmány közvetlen emberi fogyasztásra kerül, az beláthatatlan következményekkel járhat.

Az ENSZ világélelmezési osztályának vezetője, Allan Jury sajnálatosnak nevezte a meglévő jogi bizonytalanságokat a génkezelt élelmiszerek felhasználásával kapcsolatban. „Amíg nincsenek általánosan elfogadható szabályok, addig nem is tudunk mit betartani. Jelenleg az Egészségügyi Világszervezet, a WHO iránymutatásához tartjuk magunkat” – hangsúlyozta, továbbá kiemelte a kormányok szabad döntési lehetőségét is.

Ez utóbbi megállapítást kétségbe vonta a tanácskozás egy másik résztvevője, Enos Moyo lelkész, a Lutheránus Világszövetség „Zambia-projektjének” vezetője. „Gyakran nem az a kérdés, hogy milyen élelmiszert küldhetünk az éhezőknek, hanem sokkal inkább az, hogy tudunk-e egyáltalán valamit adni.” Moyo lelkész az alapproblémát abban látja, hogy a szegényeknek vannak-e egyáltalán jogaik, és ha igen, akkor melyek azok. „Ha csak a gyomromnak tudok engedelmeskedni, milyen jogom van még? Mindaddig, amíg elegendő élelmiszer áll rendelkezésünkre, dönthetünk a génkezelt élelem ellen vagy mellette. De amikor emberek éheznek, általában nincs ilyen alternatíva.”

(Montreux/Genf, 2003. május 9. – LWI)